Igáim

Voltam szomorú, voltam vidám,
s bár sosem volt túl könnyű igám,
mégis jó élni e földtekén.
Elég egy vers, próza, költemény,

hogy jókedvre derüljek; szivárvány-
színek költöznek belém, s várván
várom a következő csodát,
hogy húzhassam az igát tovább.

Voltam szomorú, voltam vidám,
és a sors, ha rosszat rótt ki rám,
s jutottam a lét peremére,
sosem törtem össze, remélve,

hogy jobb lesz a folytatás majdan.
Bíztam benne, hogy a talajban
elhal a mag és hoz gyümölcsöt.
Kedv, derű, fény magára öltött.

Voltam szomorú, voltam vidám,
volt, hogy emésztett korgó hiány,
de mi haszna, ha leroskadok
fáradtan a földre; jobb napok,

órák, percek nem lesznek tőle;
s mi haszna, ha kezem ökölbe
szorítja bosszúvágy, harag,
s a féltékenység belém harap…

Voltam szomorú, voltam vidám,
és sokszor volt parttalan vitám,
míg beláttam, nincs sok értelme,
mert nem foglalkozhat ép elme

rest dologgal, hisz minduntalan
üres, kongó mélybe hull szavam,
vagy pedig mint éles borotva,
száll vissza okosra, bolondra.

Voltam szomorú, voltam vidám,
s mint utolsó harcos mohikán,
küzdöttem a gonoszság ellen,
akár lovagkori hős jellem.

De hiába, nem sokra jutok
egyedül. Kell valami burok,
hogy körülöleljen gyengéden,
és így szóljon: ha kell, megvédem.

Tudom, Ő az égi oltalom,
utam végén majd elmondhatom:
voltam szomorú, voltam vidám,
s könnyű volt valamennyi igám.