Minek van az élet, ha rossz, minek?
Ha minket folyton rabszolgának néznek?
Minek az olyan élet, ha értelme nincsen,
Ahol az embernek semmi öröme, titka, kincse.
Minek az olyan élet, ahol semmi boldogság
Csak a szürke munkás hétköznapok nap nap után.
A politikusnak meg csak a pénz számít, semmi más
Közben pedig szinte haldoklik a lakosság.
Más baján röhög az aljas zsarnokság,
melynek egykori jó neve volt: a család.
Mikor lesz végre a szívekben szeretet?
Mikor fogadják el azt, amit más szeret?
Mikor jön el, hogy a fiatal is boldoglehet?
Mikor érjük már el a szabad, egyéni életet?
Nekem senki se parancsolgasson,
Adok egy jó tanácsot: engem végre békén hagyjon!
Foglalkozzon saját magával, és párjával,
Nem pedig mások életének elrontásával!
3 hozzászólás
Igazad van, sok dologban.
Szerintem sokan érezzük ilyen nagyon keserűen magunkat.
S valóban jó lenne, ha nem kártékonykodnának bele néhányan az életünkbe…
Kedves Aphrodite!
Mennyire hasonlít az én stílusomhoz ez a versed, közel is érzem magam hozzá, furcsa, hogy olyan érzéssel tekintek rá, mintha magam írtam volna. Jó a téma, és tetszik, hogy sok a megválaszolatlan kérdés benne. Üdvözlettel: Szilvi
Ez egy nagyon jól eltalált vers, és sohase szégyelld kimondani azt, ami a szívedet nyomja (kivétel a munkahelyeden :/). Próbálkoztam ehhez hasonló verssel (témában), de nem sikerült kifejeznem magamat. Valami mindig hiányzott. De ezt a verset olvasva, megint megjött hozzá a kedvem, s lehet pont ez fog túllendíteni a holtponton.
További jó alkotást 🙂