Így leszek

Teliholdként világít a vágy,
S szívem árnyat von lelkemre.
Hívogatva szólít meg az ágy,
Veled nyitom szemem reggelre.

De a hajnal elrabol tőlem,
Csókod édes íze is múlik.
Arcomon utat tör mind könnyem,
Álom csupán, mi velem játszik.

Fájdalomból vert díszes övet
Csatolok lassan derekamra,
S vállamra lobogó köpenyt,
Ami az éj sötét kárpitja.

S az elveszettnek hitt szavak
Csak állnak némán egymagukban.
Bennük a vér, mint lenyugvó Nap,
Vörös kámzsás ördögi alak.

Párjavesztett rőt főnix vagyok,
Lángoszlop testemben a remény,
Elhamvasztanak a sóhajok,
De bennem a szerelem még él!

S így leszek én neked a tűz,
A perzselő édes szenvedély,
Mi hajt előre, s mindig űz,
Mély érzelemből születő kéj!