Mi az ihlet?
Valami apró kis kiszögellése a falnak,
mi fejbe vág, s kezed a tollhoz ragasztja,
nem ereszti,
míg ki nem adod magadból a gondolatot,
mi fejed majd szétrepeszti?
Mi az ihlet?
Egy apró tűszúrás, mi bánt, mit érzel,
de nem veszed tudomásul, hogy vérzel,
mert nem akarod kiírni magadból,
megtartod a fájdalmat belül,
várod, hogy majd magától elül…
Mi az ihlet?
Hatalmas pofon, vagy apró suhintás,
lelkednek csalódás,
de nem adod meg neki az örömöt,
hogy a papíron jobbulásért könyörögj…
Mi az Ihlet?
Boldogság,
kéj-hömpöly melyet magadból kiadni kívánsz,
csak dől belőled a szó némán,
ahogy a toll sercegve szalad a papíron
…még bírom?
Feladom. Majd ő megtalál.
Az Ihlet nélküli, bús költőhalál…
4 hozzászólás
hát… ehhez volt ihlet 🙂 és helyesen tetted, hogy leírtad!
Megköszönném mégegyszer, hogy vállaltad a “keresztelést” 🙂
elsőként olvashattam, még nem itt, hanem msn-n. köszi! =) ez a legklasszabb Armand!
Te ha unatkozol is csodás verseket írsz! és ez a kedvencem most tőled! azaz most aktuálisan a kedvenc verseim top3ban benne van! =) GRAT!
Amíg még homlokon csókol az Ihlet,addig neb boldogíthat “költőhalál”.Kivánom,hogy még sokáig bírd.
Üdv!
Vóóóv… ez most tetszik 🙂 Nekem mondjuk az ihlet az az érzés, amikor az ember fel van fázva, és csíp, amikor pisil… szóval egyszerre megkönnyebbülés és égető érzés 😀 Bár te tagadhatatlanul költőibben fogalmaztál. Külön tetszik, hogy mindig nagybetűvel írsz az Ihletről, a múzsákat juttatja eszembe. Az utolsó két sor meg zseniális 🙂
Sok jót,
ANna