Illatos rózsa szirmot repít a szél,
Pedig gondolnád,télig csak elél.
Üvöltve,süvöltve jár fel s alá a réten,
Mint ha dühösen hívogatna valakit éppen.
Nem kap választ…S rázendít dühösebben,
Elhallgat…Most vonít, kínosan,keservesen.
A távolban Zeusz fegyvere időnként fel-fel villan,
Majd, halk dörmögés kíséri útján,oly unottan.
Szél meg csak húzta-vonta a fellegeket,
Míg végül elérte,s az eső eleredett.
Erőszakos vízcseppek a szirmot leverték a földre,
Eltemették könnyei,gondolnád,mind örökre.
Nem sokára dér csillogott a fákon,
Senki nem sírt már a halott virágon.
Csak szél vonított,a hó mindent ellepett,
Pedig gondolnád…Minden elveszhetett…
De az idő nem állt,kibújtak az első rügyek,
Kis madarak kórusa búcsúztatta a telet.
Felébredt a világ,újjá lett a rózsa,a rét,
S a szél boldogan simíthatta immáron szerelmét.
2 hozzászólás
Szép emlékezés a rózsasziromról. Természeti képeid hangutánzó szavaiddal díszítve remekül csengnek. Nekem elnyerte tetszésem. Szeretettel. Éva
Kedves Éva! Nagyon szépen köszönöm. Boldog vagyok, hogy tetszett a versem.