Amióta megláttalak,
Beférkőztél gondolataimba.
Ura lettél eme érzékelést
Elősegítő, szövevényes útvesztőnek.
Jóságos pókként szövöd hálódat,
Néha pihenni vágysz.
Ilyenkor csak a víz
Tiszta tükrét látni.
Hiába a harc,
Megmaradnak az illatok,
S a meleg, a hideg,
Ha ott vagy, s akkor is, ha nem.
Amióta nem látlak,
Megtanultam érezni azt,
Mit hiányod által lehet.
Te nem is voltál talán
Ott, ahol és akkor, amikor
A sors akarta volna,
Nem Én, s nem is Te.
Mégis,
Minden reggel nélküled ébredek,
Azért,
Hogy este együtt alhassak el Veled.
2 hozzászólás
Furcsa. Egy kész gondolatmenet.
De tetszik hogy nincsenek beleerőltetve a rímek.
Egy szótani dolog: szerintem az eme ebbena szövegkörnyezetbe nem illik bele.
üdv
Kedves Krisztina!
Ne hallgass azokra mindig, akik tanácsokkal akarnak ellátni téged. Nos, látható, az előttem szólónak az tetszik a versedben, hogy nincsenek benne rímek.
Én pedig csupán azt hiányolom, hogy nincsenek benne rímek. Ugyanis ezt én szabad-versként kezelem. Ott elmegy, ha nincs mindenütt rím, de teljesen rímtelenül nem vers. Elmegy, ha nem szabályosak a szakaszok és sorokban a szótagok nem stimmelnek. A prózaversnek is egyik előfeltétele, hogy szépen rímeljenek a mondatok.
Nos, ez az én véleményem, ezért mondom: kifejezzük ugyan az érzéseinket, de a végső döntést mégis az alkotó hozza meg.
Én azonban azért nem pontozom, mivel a rímeket hiányolom a versedből.
Üdvözlettel: Kata