Imám a csönd
a lét szava
a kimondhatatlan
temploma
zúg az élet az ablak alatt
tűz a nap, vág a szél
kivont karddal
erős bástyafalról
milliárd ember hangzavarban
hadonász és beszél, beszél
nem ülök némán hegyfokon
nincsen remetelakom
a szívem a csöndem, otthonom
ha vonatfütty, ha madárdal,
ha jő a postás, ha ég a rántás,
ha várni kell, ha félni kell,
ha olykor nehezen alszom el,
ha egyedül, ha társaságban –
a lét imáját mormolom
a kimondhatatlant hordozom.
4 hozzászólás
Jól felépített, könnyen olvasható szép vers. Amiről szó van benne, azt jól ismered, s nekünk is elmondtad!
Nem győzöm megköszönni a dicséretektől, örömtől túlcsorduló hozzászólásokat! Egészen meg vagyok hatódva. Nem vagyok ehhez hozzászokva…, pláne, hogy csokorszám kapjam az elismerések "szóvirágait" /itt persze, – ha lehet neki ilyet adni – pozitív értelemben/. Köszönöm.
Nagyon szép szabad vers, jól illusztrálod benne a csendet.
Üdv a Napvilágon!
szeretettel-panka
Nagyon tetszik a tisztán, érthetően, szép képekkel és tartalommal szerkesztett versed!
Szeretettel: Kata