Jeges csendbe olvadt mámor,
rózsa gyúl ki igazától.
Cseppfolyós a selyemstóla
a halk neszben csurran foltja,
csészém öble félig töltve,
hullik földre, csörömpölve,
menekülök iramodva
a világba, valahova.
Menekülök el nem érhetsz
véres lábnyom…nézd az égen…
sikoly rezzen csend ölében,
rád cseppenti forró éltem.
2 hozzászólás
Kedves Edit!
Kicsit szürreális a versed képei, A hangulata viszont visszaadja a menekülés érzetét.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm, szépen, Ica ! ❤