Karjaimba az est omol,
s mint pillanat ölel át,
szótalan testvére a csend.
S mintha érteném szavát
az esdeklőn hűs időnek,
mikor hallgatag a táj,
s engem szólít a némaság,
hová indulnom muszáj,
mert várnak rám meredélyek
messzeségei amott,
fövenye az ábrándoknak,
mi nappal ellobogott.
4 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Nagyon tetszett!
Gratulálok!
Szép estét:sailor
Kedves sailor!
Olvasgatom régebbi verseimet, s látom nem reagáltam kedves szavaidra!
Hálásan köszönöm érzéseid mélységét s lényegét soraidnak, s szíved mindenkori akaratát felém mit érzéseidben oly 'kedvesen fejezel ki szavak szelídségébe fogalmazva soraid felém, mit őszintén köszönök!
Szeretettel gondolok Rád!
Zoltán Kaposvárról:)
"Karjaimba az est omol,
s mint pillanat ölel át,
szótalan testvére a csend.
S mintha érteném szavát "
csodaszép költöi képek!
élmény és remény ébresztöek!
Szép estét:sailor
Most mennem kell,
vár egy másik hely;
érzem, a falakon át
el akar nyelni a világ…
Sötét a nappal,
és már nem marasztal
az eltévedt pillanat,
csak a szív alatt
szól valami mélyen;
egy keskeny ösvényen
vár rám a Szeretet…
az igazi..
Köszönöm, hogy olvashattam versed, kedves Zoltán!
Szeretettel: gleam