Az idő nem pihen,
sántikál falábon,
nem tudja senki sem,
Isten a barátom.
Sarkamban a végzet,
üldöz a tatárom,
elmegy majd, ha végzett,
Isten a barátom.
Keresek egy helyet,
hűlt helyét találom,
talán máshol lehet,
Isten a barátom.
Aggódva fürkészem
mi fekszik a tálon,
még semmi sincs készen,
Isten a barátom.
Az igen és a nem
billeg a határon,
csorba él késemen,
Isten a barátom.
Szél karcolja arcom,
nincs meg a kabátom,
ezüst hal a parton,
Isten a barátom.
Kiabál a világ,
suttog a halálom,
ezer vágott virág,
Isten a barátom.
Felnézek az égre,
járok a parázson.
Megérkeztem végre?
Isten a barátom.
2 hozzászólás
Ez igen! Tetszik a tartalom, és a vers felépítése is. Az ismétlődő sorok még hatásosabbá teszik a mondandót! Elgondolkodtató sorok!
szeretettel-panka
Nekem is tetszett.
Könnyed versnek tűnik, pedig igen komoly mondanivalója van.
Üdv: harcsa