Csárda mélyén, húzzák a zenészek,
szép csaposleány bort hoz egy legénynek,
már virágos a kedve, kurjant is nagyokat,
úgy szórja a leánynak a dicsérő bókokat.
Pirul is a leány, pedig de tetszik neki,
csípőjét riszálja, önmagát kelleti,
szép szál a legény rég kinézte magának,
de a legényt megkérni nem illik leánynak.
Megpödri bajuszát, s ekképpen szóla,
jer ide angyalom, jer ide egy szóra,
szép barna leányból, szép menyecske lennél,
ha aratáskor hozzám feleségül jönnél.
Mennék én, mennék, de nem ez a módi,
Apám-urammal kéne magának szólni,
Apám-uram, ha esetleg úgy látja jónak,
akkor lesz értelme minden egyéb szónak.
Lányka kezét fogja, ez a huncut legény,
most bizony nem tréfál, látszik a szemén,
lopna is egy csókot, csak úgy előlegbe,
pördül egyet a leány, no, még ezt ne.
Majd ha szülém, kérdésére igennel felel,
ha nem hagy pártában, maga mellé emel,
csókot akkor sem adok csak úgy, hozomra,
csak ha ott helyben nyomban visszaadja.
Borát hamarjában kihörpinti a legény,
még ma este háztűz nézőbe mennék,
az asztalnál pipázik egy nagy bajuszú ember,
bátyám-uram vőfénynek kérem, kísérjen el.
Tust húz a banda erre a jeles szóra,
Feláll a vőfény, ránéz a borra,
poharát emeli, a tisztséget elfogadja,
meglátsd öcsém, tied a lány, az apja néked adja.
Pirul a leány, eddig nem gondolta volna,
hogy a kérdés ilyen hamar megoldódna,
Ne pironkodj rózsám, inkább kerülj-fordulj,
üresek a poharak, hozzál még a borbul.
Iszunk még egy pohárral mielőtt megyünk,
hogy apád elé állni elég bátrak legyünk,
indulj haza te is, te gyönyörű menyecske,
hadd lássa, az apád mi csillog a szemedbe.
Eljött az este, lámpa fénye inog a házba,
valaki kinn a rézcsengőt igen jól megrázza,
mordul a gazda, ki lehet ilyenkor késő este,
mikor az ember már éppen a nyugalmat kereste.
De azért ajtót nyit, hátha kedves vendég,
vagy segítségre szorul, az neki a mentség,
mi járatban, atyafiak, kerüljenek beljebb,
szerény hajlékunkban foglaljanak helyet.
Asszony hozzál bort, meg poharakat,
míg az urak elő adják, hogy mit akarnak.
Hagyjuk a poharakat gazduram előbb szólnék,
én most amolyan vőfényféle vónék.
Leányt kérni jöttünk ennek a legénynek,
hiába na, nem tud parancsolni a szívének,
aztán amennyire tudom, a lányka sincs ellene,
csak éppen gazduram áldása kellene.
Hallod asszony, hol ez a jány, mi a szándéka,
gyere ide elém mondd mit akarsz te kis béka.
Mennék én apám, mennék vele szívesen,
ha áldását adná ránk, maga, meg a jó Isten.
Drága fiam, oszt azt hogyan gondolod,
eltartani a lányt, a családot, hogyan tudod?
Van földem, jószágom, jó gazdaságom,
csak egy asszony kéne, hogy legyen boldogságom.
No! Hol van a bor a jobbik, és hol a pohár,
erre igyunk egy áldomást, most már,
jól van gyermekeim, legyen kívánságtok szerint,
remélem a jó Isten majd rátok áldással tekint.
Akkor mostantól, járhattok jegyben,
és azt tudjátok- e, hogy a lagzi mikor legyen?
Learatnék előbb, hogy új búzából új kenyér süljön,
de szüret előtt, hogy a kancsókba óbor kerüljön.
Isten áldásával lett a dolog akaratuk szerint.
Rájuk az Isten mindig mosolyogva tekint.
Ahogy meg van írva szaporodnak szépen,
virágzik a gazdaságuk, öt gyerek nő egészségben.
1 hozzászólás
” a legényt megkérni nem illik leánynak.”
Így igaz.
“Isten áldásával lett a dolog akaratuk szerint.
Rájuk az Isten mindig mosolyogva tekint.
Ahogy meg van írva szaporodnak szépen,
virágzik a gazdaságuk, öt gyerek nő egészségben.”
Kedves István!
Nagyon tetszettek a soraid. De jó is volt, amikor még így gondolkodtak az emberek. Mindennek megvolt a maga rendje és ideje és Isten csak azt áldja meg, ami szerinte való.
Gratulálok ezekhez a gazdag, szép, értelmes, értékes sorokhoz, ami felidézi az egykori valóságot.
Szeretettel: Rita 🙂