Isten veled Robi

Ennyi volt? Ennyi jutott?
Nincs mit tenni, tudom.
Mégis, hogy gondoltad,
csak úgy lelépsz és az osztály
közössége? Tudom bejössz újra,
lazán, charme-os, mosollyal sodorsz
egy tiltott cuccot, mi meg nézünk
nagy szemekkel, milyen bátor,
azta, mikor ezerkilencszáznyolcvankettőben,
a Lelóban ötszázast
adtál a pincérnőnek borravaló gyanánt,
akkor is lestünk, kis falusi fruskák,
azt mondtad magyarázatul:
Ne, izguljatok, majd legközelebb megismer!
Aztán nem is bandáztál velünk sokat.
Mondd, megtaláltad?
Tudod a boldogságot?
A szlogen megvan jó pár éves, ezt is
te kérdezted meg, ordítva.
Talán a tizenöt éves találkozón.
Felfaltad az előételem, míg egy lány
elszakadt melltartópántját varrtam vissza,
a hajó mosdójában.
Akkor ideges voltam, hogy képzeled,
micsoda modortalanság, még félrészegen is.
Most szégyellem magam miatta,
pedig már sokszor megbeszéltük,
minden egyes osztálytalálkozón,
az egész csapat.
Rossz passzod negatív előjelet nyomott
rád akkor, vastag pulóverben jöttél
és menekültél is hamar.
Emlékszel a harmincötre?
Vihogott a kapualj, ott szemben
komediáztunk, mit sem törődve
a sok furcsa arccal, újra tizennyolcak lettünk,
hangos kamaszok, akik túlharsogják egymást.
Szerintem már Petivel söröztök,
néha felálltok és elgurítotok egy tekegolyót