Itt a béke

I

Megérkezett világbéke.
Hallottátok, miket kére?
Megérkezett, béke vele,
s ittmaradni van nagy kedve!
Miközöttük éppen elfér,
megtesszük mind, amire kér.
Kaszát és kést elcsorbítja,
így, ahogyan tollam írja.
Puska, pisztoly kettétörve.
Darabjait ne szedd össze!
Hős katona megdicsérve,
bűnösöket a kötélre.
Aki buzdít öldöklésre,
várja nagyon tömlöc mélye.
Háborúnak immár vége!
Kacagjon a Világ Népe!
A Háború abbamaradt.
Akarnak mást a hatalmak?
De a fegyver hallgat. Néma.
S őt tartó kéz pedig béna.
Örök immár a nagy béke,
mindenkivel kéz a kézbe.
Kezet rázunk, lásd és hidd el,
mindenki a mindenkivel.
Ölelkezünk, puszilkodunk,
mától kezdve ez a sorsunk!
Esszük-isszuk világbékét,
nem is látva ennek végét.
Világbéke miközöttünk,
érte, hozzá el-eljöttünk.
.El is visszük most magunkkal.
Hozzáérve sok száz ujjal.
Felmutatjuk mindeneknek
és övezi nagy tisztelet.
Világbéke. Világbéke…
Meghalódni kéne érte?
Ki hal meg, hogy legyen béke?
Ki hagyja, hogy folyjék vére?
Imádkozunk érte csupán?
Végigmegyünk rögös útján,
a mennyekbe, a poklokba.
Ott is akad néki dolga.
Világbéke – az mi vagyunk!
Vele együtt élünk-halunk.
Érte élünk, érte halunk.
Emígyen szól a parancsunk.
Néki éljünk, néki haljunk.
Van-e hozzá erős karunk?