Nem vagyok nélküle, csupán árnytömeg,
Kit könnyedén felkap a lenge kis szél,
Vitorlába csapva ha indul egy este
S szerelmes szavakat messze kísér.
Szirének mellett suhan el hangtalan,
Csak a hullámzó víz mutatja útját,
Sűvítve zeng régmúlt dalokat,
Festve az égre pompázó szívárványt.
De ha megpillantlak téged lopva és titkon,
Csont nő az árnyban, vér az erekben,
S ha hallom, hogy szerelmed másnak dalolod,
Halkan illanok be emberi testedbe.
Nem félek, látod?Hisz mindig enyém leszel,
Lelket a lélekből ki nem téphetel!
IV.szonett
By Henkee
3 hozzászólás
Kedves Henkee!
Nagyon megkapó hangulata van versednek. Olyan mintha a régmúlt szele süvítené körbe a mondanivalódat..emlékképek, s a mában pedig a szerelem íze, a vágy.)
Gratulálok, nagyon tetszett!:)
Köszönöm:)
:))