Álmodtam, hogy játszhatok,
mint felnőtt, gyermekek között,
fényből, árnyékba bújhatok,
de nem úgy, mint egy üldözött.
Csak úgy, kit keresni kell,
csillag hídján, Hold karéján,
még akkor is, ha nem érnek el,
lovagolni, mosoly- hullám hűs taréján.
Ott keressetek, hol szivárvány ragyog,
égi híd, a Nap felé vezet,
felhőben, ha esőcsepp vagyok,
mosni, bűntől mocskos kezet.
Keressetek virágok bársony szirmain,
édes nektár ragadós cseppjei között,
pillangók testének porladó hamvain,
lélekben, mi léleknek ütközött.
Ott leszek, hol bűzlik a mocsár,
csaták hangjában, mint győztes dobja pergek én,
szegények padján, élelemmel telt kosár,
és Isten hangjában az éltető remény.
Akkor is keress, ha nem vágyod létemet,
ha szemembe a haldokló parázs már nem lobog,
viharok tépik szívemről vértemet,
elárvul végleg, ha egyszer már nem dobog.
Addig játszani szeretnék, mint gyermek,
kit a szeretet mindig megtalál.
Kit felemelnek játékos szellemek,
ódon emlékek, omladozó falán.
Mert, álmodtam, hogy újra játszhatok,
mint elárvult gyermek, felnőttek között,
árnyékból végre, fényre bújhatok,
és nem leszek többé, sorstól üldözött.
11 hozzászólás
Kedves József!
Egészen megérintettek a szépen fogalmazott soraid; igazán beleillik a kategóriába, amibe tetted… és… nagyon jól megy neked a hosszú (szabad)versek írása!
Szeretettel: barackvirág
(Ui: helyesírással kapcsolatban írok néhány dolgot. A "keressetek" szó így, két s-sel helyes; a "keress" is; második versszak első sorában elütötted a "kell" szót… egy "l"-lel írtad. Számomra viszont ez nem von le a vers értékéből… maga a vers így is ötös).
Szemi Barátom!
Nagyon szép gondolatok! Ne csak álmodd hanem érezd is úgy!!!!
Szeretettel. Panka!
Kedves József!
Nagyon jó álmodni. szép a versed, minden tekintetben tökéletes.
Szeretettel ölellek
Anikó
Kedves József!
Minden ember szerintem csak addig boldog, és csak addig is tud szeretetre méltó lenni, ameddig gyerekessen tud játszeni, és a játékot játékos komolysággal komolyra veszi. Ezt ma nagyon kevesen tudják, mert mindent komolyan vesznek, csak a játékot nem. Pedig az élet is sokkal könnyebb lenne ha a szükséges komolysággal játéknak vennénk. Az élet az is egy játék, csak fontos, mint minden játékban a szabályok betartása. Azért is írta Andrew Matthews:"
Ha az élet egy játék, akkor tudasd az emberekkel a szabályokat." mert minden ezen mullil.A szabályok betartásán.
üdv Tóni
Kedves József !
Fény-árnyék! Árnyékba csak akkor érj, amikor a játék hevében elbújsz egy picit, mert meleged lett.Hogy mitől? Mert süt rád a nap sugara.Kívánom Neked szívből !
Ez a vers nagyon szép, egy kitűnő embert ismerhettem meg a soraid által.Gratulálok József!
Szeretettel:Marietta
Kedves József!
Nagyon szép vers. Ha legalább álmodban szabad vagy, már attól felüdül a lélek.
Szeretettel: Rozália
Álmodni csodálatos dolog. nemes lélekre, érző emberre vall a versed kedves József.
Versed tetszett, és ha utam során költői képeidet látom majd, eszembe fogsz jutni.
Üdv: István
Kedves Szhemi!
Nemcsak az álmod, hanem a versed is álomszép! :):):)
Jó játszani, mert az ember nem bújik ki sosem a gyerek lelkéből! 🙂
A címből kimaradt egy "e" betű!
Gratulálok a lelked tisztaságához,
s remélem a szíved is megtelik fénnyel hamarosan…
Szeretettel: Lyza
Kedves Barackvirág, Panka, Anikó, Toni, Marietta, Rozália, István, Lyza!
Nagyon köszönöm, hogy olvastátok, és igazán örülök ha tetszett.
A hibákat javítottam, köszönöm az észrevételt.
Üdv: József
Kedves József:)
Tetszik a versed
szeretettel ölellek
Anikó
Kedves Anikó!
Nagyon örülök, hogy itt jártál, köszönöm.
Üdv: József