Új zenészre száll a pálma,
lagzi várja este lenn,
már csak egy sarokra álma,
s gyújt a dalra féktelen.
Térdig ér a hó az úton,
ám a jégen olvadás,
s bár az ujja fent a húron,
égre száll a koppanás.
Húzza, vonja tört gitárja
hóra hullt darabjait,
bús szemén a könnyek árja,
nincs, ki szánja gondjait.
Így esett e kis poén, – a
kéz a jégre vérező –
gyors a híre, jó a téma,
mára ő a jég-eső.