Derűs odakinn az ég,
Borús odabenn a szív.
Világos lett tőle a táj,
Sötét lett jövőm és fáj.
Hullik egy esőcsepp fentről,
Hullik egy könnycsepp a szemből.
Várja a talaj azt a cseppet,
Várja testem az eljövendő szebbet.
Nem kéne az esőnek elállni soha,
Nem kéne a lelkemnek lebbenni tova.
De hiába várja társait a lehullott csepp,
De hiába várja a lelkem mindazt mi szebb.
Tudja, jól egyedül maradt,
Tudja jól sosem lesz szabad.
2 hozzászólás
Nagyon szép, melankólikus a versed. Tetszett!
Üdv.: Hópihe
Köszönöm szépen az értékelést. Igen, kicsit rossz hangulatomban kapott el az írási vágy.