Élt egy kutyus Jeromos,
kicsi volt, de "nagyokos"!
Tudott Ő már szaladgálni,
enni, inni, lépcsőt mászni.
Hosszú füle földet verte,
barna bunda testét fedte.
Csaholt egész nap vidáman
és mind megette, ami volt a tálban.
Egyszer ez a Jeromos,
ez a kicsi "nagyokos",
lepkét hajszolt nagy vidáman,
lepkét a meleg nyárban.
Űzte, kergette csak egyre
s elkóborolt messze, messze.
Vadvirágok közt a réten,
leste, hol repül a lepke éppen.
Ám a csalfa pillangócska
huss felrebbent, fel magasra.
Jeromos csak nézte, kereste,
de már nem is látta, hol a lepke.
Gondolta: "Mára már elég volt itt!
Menjünk tömjük meg a pocit!"
Körbenézett, de nem látta,
merre van a kicsi háza.
Megijedt most Jeromos!
Hiába volt "nagyokos".
Könnyek szöktek a szemébe,
hogy ér haza most ebédre?
Messze szállt a vidám kedve,
mint a rétről előbb a lepke.
Lógott füle, orra s persze
leginkább lógott a nyelve.
Sok virág közt eltévedve
kinek lenne vidám kedve?
Éhes hasa korog-morog
nagyon szomorú e dolog.
Egyszerre csak arra eszmél
ismerős illatot hoz a szél.
Illatfelhő, édes álom:
"Kicsi házam megtalálom!"
Orrocskáját felemeli,
felszáradnak a könnyei.
Szívja az ismerős illatot,
követi, mint fényes nyomot.
Ritkulnak már a virágok.
"Kicsi házam amit látok?
S mi az amit érzek még?
Talán tálkámban az ebéd?"
Vígan, csaholva ér haza,
gyorsan telik a pocija.
Feled lepkét és virágot,
szereti az egész világot!
2 hozzászólás
Hogy Te milyen kedves vidám ember vagy ! Öröm olvasni a kutyádról, és öröm lehet kutyának lenni Nálad.
szeretettel fefo
Szép napokat kívánok!
Szervusz Fefo!
🙂 Nincs kutyám… és valószínűleg nem is lesz… de vidám vagyok! 🙂
Köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel.
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu