Sötét az erdő
Sehol egy felhő
Fénylik a hold fenn
Eljött a percem
***
Nyeles borotva
Csuklómat nyomja
Mosolyog, nevet
Most is hiteget
Új csókra csábít
Tudom, hogy ámít
A szíjat oldom
Kezembe csússzon
Hüvelykujj moccan
Ki nyílik lassan
Holdfénynél nézem
Feszül a lényem
Szemében látom
Hazugság álmom
Villan a penge
Vág elevenbe
Fröccsen a vére
És a szemébe
Hunynak a fények
Ennyi az élet…
Reszket a testem
Érzem, elvesztem
Könnyem szeszéllyel
Keverem vérrel
Mégis oly tisztán
Vág a borotvám
Karomon újra
Szép árkot húzva
Melléje fekszem
Kéz a kezemben
Vállam a vállhoz
Tudom nem átkoz
Hunynak a fények
Álmodunk szépet…
***
Csendes az erdő
Sehol egy felhő
Csak a hold fénye
Reszket még érte
2 hozzászólás
Tetszik. Gratulálok hozzá.
Megborzongtam, nehéz vers. Ne kelljen soha ilyet írnod.
🙂