An den Mond III
Füllest wieder Busch und Tal
Still mit Nebelglanz,
Lösest endlich auch einmal
Meine Seele ganz;
Breitest über mein Gefild
Lindernd deinen Blick,
Wie des Freundes Auge mild
Über mein Geschick.
Jeden Nachklang fühlt mein Herz
Froh' und trüber Zeit,
Wandle zwischen Freud und Schmerz
In der Einsamkeit.
Fließe, fließe, lieber Fluß!
Nimmer werd ich froh,
So verrauschte Scherz und Kuß,
Und die Treue so.
Ich besaß es doch einmal,
Was so köstlich ist!
Daß man doch zu seiner Qual
Nimmer es vergißt!
Rausche, Fluß, das Tal entlang,
Ohne Rast und Ruh,
Rausche, flüstre meinem Sang
Melodien zu,
Wenn du in der Winternacht
Wütend überschwillst
Oder um die Frühlingspracht
Junger Knospen quillst.
Selig, wer sich vor der Welt
Ohne Haß verschließt,
Einen Freund am Busen hält
Und mit dem genießt,
Was, von Menschen nicht gewußt
Oder nicht bedacht,
Durch das Labyrinth der Brust
Wandelt in der Nacht.
Johann Wolfgang von Goethe
Geboren 1749
Gestorben 1832
A Holdhoz III
Árad völgyre lágy holdfény,
Csend s ködcsillogás,
Végre béke tölti bé
Lelkem csarnokát;
Életemre úgy terít,
Érzem, pillantást,
Mint baráti szem tekint
Sorsomra, s vigyáz.
Szívembe beköltözött
Idő; bús s vidám,
Járok gond, öröm között,
Társam a magány.
Áradj, folyj kedves folyó!
Álmom végleg tűn,
Elveszett a tréfa, csók,
Hűség meg derűm.
Birtokoltam sok mindent,
Éltem jókat át!
És ember nem tudja ezt
Elfeledni ám!
Zúgj folyó, hisz szűk a völgy,
Nyugtot ne találj,
Zúgj, s dalomnak kölcsönözz
Lágy melódiát.
Néha téli éjszakán
Fákat szaggatsz szét,
Szép tavasznak hajnalán
Duzzasztod rügyét.
Bölcs az, kinek lelkéből
Gyűlölség kizárt,
Élvezi a meglevőt,
S hű társra talál;
Felfogják, hogy mily csodás,
Más mit meg se lát,
És mi holdas éjszakán
Keblük járja át.
Szalki Bernáth Attila