Sorskép

Szomorú arcom, mint riadt madár,
Aggodalommal tenyerembe hajtom.
Szenvedések nyila lelkembe hasít,
Nehéz fájdalom köpenyeget ráterít.

Zokogok szívem, marják kétségek,
Mint anyját kereső árva gyereknek.
Vonulnak gomolygó felhők  felettem,
Nem énekel már madárka se nekem.

Féltett vágyaim szakadékba estek,
Végül, mélyben mindig elvéreztek.
Tűröm, hordom fájdalmam félénken,
Ne lássa, ne hallja soha senki sem.

Elég ha bennem nem marad rejtve soha,
Életem harccal tele küzdelmek otthona.
Jaj, erények híján ne tudja meg senki,
Mily nehéz szegénység igájával élni.

A mi életünk hűen féltett álmát, vágyát,
Örömmel tiporják szét, szárnyaló héják.
Régen tombolhatott vihar fejem felett,
Szívem hullámzó vére lecsendesedett.

Verem szélén állva mindig üdvözültem,
Dúlhatott vihar, zenghetett ég felettem.
Oly sok bátor, jó ember volt körülöttem,
Kik szeretetükkel erősítették fájó lelkem.