Jöjj velem

Éjszaka, amikor a távol
hegedűjét hallod,
s csillagporral hinti
arcod a végtelen,
messze hordva mámort,
s evilági harcot,
érzed már, hogy várlak,
hívlak: Jöjj velem!
Érzed, hogy ott vagyok,
fűben, fában láthatsz,
s be nem látható
házsarkok mögött
tagadod, és mégis,
lélekben már vágtatsz,
örjöngve, nevetve
rohannál velem.
Úgyis elindulsz majd,
ha megtalálni nem félsz,
csak testben szakadtunk el,
de lelked lelkemen,
álmaimban itt vagy,
s ha könyökölve alszom,
hallom, ahogy mindig,
énekelsz nekem…