Jorge Luis Borges: A pillanat

Hol vannak a századok, hol az álom – benne
a dicsőség, a kard, melyre vágyott hun, tatár?
Az erőd hol van, s hol, mit védeni kell: határ,
s hol van a fa, a tiltott és a faszent merre.

A jelen él csupán. Az időnek arca van:
ezer emlék szobra – mily hazug rend ez, csorba,
amit csak a naptár, az óra rendez sorba.
Nap jön nap után, így bármit mérni hasztalan.

Pirkadat és éj közt szakadék a végtelen.
Mélyén kín, halál és a vakító fény terem,
Majd fáradtan megtörik, utána csend honol.

Ha a Nap lement a tükörből rám más tekint.
A ma, mint a Hold – úgy fogy el, majd egész megint –
mindig fent ragyog, ám nem jön új menny, más pokol.

És az eredeti:

El instante

?Dónde estarán los siglos, dónde el sueno
de espadas que los tártaros sonaron,
dónde los fuertes muros que allanaron,
dónde el Árbol de Adán y el otro Leno?

El presente está solo. La memoria
erige el tiempo. Sucesión y engano
es la rutina del reloj. El ano
no es menos vano que la vana historia.

Entre el alba y la noche hay un abismo
de agonías, de luces, de cuidados;
el rostro que se mira en los gastados

espejos de la noche no es el mismo.
El hoy fugaz es tenue y es eterno;
otro Cielo no esperes, ni otro Infierno.