A vén fa nem zöldell ma már,
Mely itt állt hajdanában;
Csúcsáról napsütött határ
Tenger virágát láttam.
Nincs erdő, egykor suttogó
A hegy felől, miközben
Vitt kedvesemtől éjt a ló
Új nótákkal szívemben.
Nincs legelő se, völgyi, mély,
Kis őzekkel behintve,
Hol minket együtt lelt az éj
Ezerszer feltekintve.
Bár van fa, erdő, völgy azért,
S a világ újul éppen,
A kor, jaj, téged is elért,
S szerelmünk elmúlt régen…
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2024. április 10.
_______________________
VORBEI
Das ist der alte Baum nicht mehr,
Der damals hier gestanden,
Auf dem ich gesessen im Blütenmeer
Über den sonnigen Landen.
Das ist der Wald nicht mehr, der sacht
Vom Berge rauschte nieder,
Wenn ich vom Liebchen ritt bei Nacht,
Das Herz voll neuer Lieder.
Das ist nicht mehr das tiefe Tal
Mit den grasenden Rehen,
In das wir nachts vieltausendmal
Zusammen hinausgesehen. –
Es ist der Baum noch, Tal und Wald,
Die Welt ist jung geblieben,
Du aber wurdest seitdem alt,
Vorbei ist das schöne Lieben.
2 hozzászólás
Kedves Dávid!
“Bár van fa, erdő, völgy azért,
S a világ újul éppen,
A kor, jaj, téged is elért,
S szerelmünk elmúlt régen?”
Fájdalmas, szép sorok az elmúlásról, mikor mindent máskor láttunk, mint egykoron.
Nekem mégis az az öröm, ha orosz fordítást hozol, mert azt csak TE tudsz egyedül.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm szíves soraid, és örülök, hogy szépnek találtad von E. gondolatait az elmúlásról. Mostanában újabb verset oroszból nem fordítottam, csak a régebbi Viszockijokból tudok esetleg hozni. Viszó (ahogy én becézem…) jó hosszú verseket írogatott, és korábban már küldtem ide a Napvilágra tőle fordításokat, amit nem szeretnék még egyszer elküldeni. De majd körülnézek…
Szeretettel kívánok napos hétvégét, egy kis pihenést!
Dávid 🙂