Joseph von Eichendorff:
Vorbei
Das ist der alte Baum nicht mehr,
Der damals hier gestanden,
Auf dem ich gesessen im Blütenmeer
Über den sonnigen Landen.
Das ist der Wald nicht mehr, der sacht
Vom Berge rauschte nieder,
Wenn ich vom Liebchen ritt bei Nacht,
Das Herz voll neuer Lieder.
Das ist nicht mehr das tiefe Tal
Mit den grasenden Rehen,
In das wir nachts vieltausendmal
Zusammen hinausgesehen. –
Es ist der Baum noch, Tal und Wald,
Die Welt ist jung geblieben,
Du aber wurdest seitdem alt,
Vorbei ist das schöne Lieben. |
Joseph von Eichendorff:
Elmúlt
Ez az öreg fa már nem az,
Amely itt állott régen,
Róla néztem: virágtenger, tavasz
Árad el napos vidéken.
Nem az az erdő, mely óvón
Suttogott hegyi szélnek,
Ha babámtól jőttem lovon,
S vitte szívem új ének.
Lent nem az a mély völgy hever,
S legelésző őzikék,
Az az éjjel sok ezerszer
Szemünkkel bejárt, szép vidék. –
Van itt még fa, völgy és erdő,
Fiatal a világ képe.
S több vagy már, mint öregedő,
A szép szerelemnek vége.
(fordította: Tauber Ferenc) |
2 hozzászólás
Kedves Feri!
Bizony a korral minden megváltozik, mi egykor meghitt és szép volt, az mára már nem nyújtja ugyanazt az érzést, elszállt a fiatalság, ahogy a szerelem is. Megszűnt a rózsaszín világ, bár a természet ugyanaz, mint egykoron, csak a mi szemüvegünk változott.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita!