Jövő képek

Egyszer megálmodtam a jövőt,
véres kardot forgatott, felém úgy jött,
mint vitéz, ki bátran szembeszáll a múlttal,
emlékek fényes,veretes hadával.
Nem akart ő semmi rosszat nekem,
csak mutatni az utat, s jönni velem,
ha kell, álmos percszigeteken át,
hol vihar tép ki minden gyökértelen fát.
Máglyák égette órákat menteni,
mit bősz lángja a haragnak tépi, veri,
nem kiált fájdalmasan, némán tűr,
s lelkében a végtelen, fekete űr.
Könnyében csillagok képe ragyog,
megbolydult égbolton hagyott,
homályos képe a mindennek,
vagy az eltékozolt, rövid életnek.

De az is lehet, hogy megsimogat,
mint szerelmes, ki egyre csak hívogat,
arannyal hímzett holnapok egén,
újra rám talál a bársonyos remény.
Akkor új mosoly ragyog majd ajkamon,
új zenét komponál, és én hallgatom,
mint jövő ágyasa ringok majd, álmom felett,
mellettem végre megpihen, velem nevet.
….és ha szép volt a tegnap, vagy csúf, talán,
ne higgye senki, hogy egyedül az én hibám,
de a jövő, mit fényes kövekből rakok,
egy új nap egén, újra rám ragyog.