Ülünk a romok felett kiégve. Ez itt már minden remény vége.
Karunkban szeretteink holtteste. Talán akad még, ki túlélte,
talán nincs még minden remény veszve! Odafigyelünk minden neszre,
a leomló romok reccsenése válaszol csak a síri csendre.
Valóságnak hitt őrületünkben magunk után csak romlást hagyunk.
Már minden szentséget meggyaláztunk, már nincsen mit elpusztítanunk.
Már mindenen ezerszer túl vagyunk, már elcsépelt rég minden szavunk.
A romjaink fölött elhallgatunk, s talán végre elsírjuk magunk.
Már eljátszottunk minden új hajnalt, bűnbánatot és megváltást.
Nem várunk többé felszabadulást, nem kapunk új feloldozást.
Üres minden. Elménk tiszta csöndje hozhat csak kijózanodást.
Már mindenünk úgyis odaveszett, már nincs hova rohannunk.
Nem maradt semmink, gond, baj, őrület. Most már csak magunk vagyunk.
Nincsen többé semmi dolgunk. Csak egy. Szeretni megtanulnunk.
1 hozzászólás
Azért bízzunk benne, hogy nem így lesz!:)
Gratula!
Barátsággal:Fél-X