József Attila sokszor megírta, megmondta

József Attila már Születésnapomra megmondta
“Lehettem volna oktató,
nem ily töltõtoll koptató
szegény
legény.”
De hittem én a keserű szónak
Vagy bárminek is e korban?
Hát nem! Pedig jó lett volna.
Nem lennék most a porban.
Amit ismét elmondott tiszta szívvel nyomban.
“Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsõm, se szemfedõm,
se csókom, se szeretõm.”
Bár van anyám és apám, családom is imádom!
Na de ki hitte volna, hogy igaz e mondat?
Mikor azt állították keserű volt minden szava.
Na igen ezt hisszük. Mert ADY volt EMLÉKEZETE.
Hol:
“- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba’
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költő,
dühödt markába rögöket szorít,
melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait.
A televény titokzatos honában
izgat tovább, nem nyugszik, nem feled.
Ezer holdon kiált és haragjában
szeleket űz a Hortobágy felett.
Szeleket, melyek úri passzióból
a begyüjtött kis szénát szétszedik
s a sülyedt falun fölkapják a hóból
Dózsa népének zsuppfedeleit.
Teste a földé. Földmívesé lelke,
ezért koppan a kapa néhanap.
Sírja három millió koldus telke,
hol házat épit, vet majd és arat.
Verse törvény és édes ritmusában
kő hull s a kastély ablaka zörög, –
eke hasit barázdát uj husában,
mert virágzás, mert élet és örök.”
Hmmmm. Gondoltuk mi vajon ez lesz az örök?
Nem, mert nem voltunk mások csak ökrök.
És akkor jött az igaz szó! Ismét csak tőle.
”Tudod, hogy nincs bocsánat…” ami a valóság tükre.
Hisz “Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fû kinõ utánad.
A bûn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hû szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.”
Most már látod. Ő akkor tudta hibátok,
Hogy esedezve fogtok bocsánatot, kiáltva!
Romlott világotok tisztaságát már belátva.
S lesztek így majd költők a gyarló világban!

*Az idézetek József Attila Születésnapomra, Tiszta szívvel, Ady emlékezete, Tudod, hogy nincs bocsánat című verseiből valók.