Reccsen a fa, egyenes törzse kétfele hull,
Fogaim között betűket rágok.
Sliccen a kéz, a keze lefelé gördül,
Semmi jobbat ma nem kívánok.
Nem érti meg. Talányba botlott,
Faágak között motoz a kéj.
Gondolja, járatja a bolondot,
S majd magából másnak ígér.
Két pata koccan, sebes a vágta
A kötőszár megfeszül,
Saját félelmét arcomba vágja,
De utólag minden kiderül.
Ropog a tűz, s úgy remeg a kályha,
Mintha szerelem égne,
De fojtja a tüzet a riasztólárma,
Vonuljunk fedezékbe!