Rétek, mezők, erdőszélek kedves virága,
te sokszor sárga gyöngyszeme
a csituló idők
hajnalba szökkent, hűvös harmatának!
Te vagy a mindenkori remény tavasza,
az ifjúi
virágzás elmondhatatlanul hívott
gyönyöre, minden messzeségnek örökbe
tűnt vágya a hervadhatatlan
tájban, hol
életül nevelkedsz gyönyörűidbe fonva
álmaink nevelkedő virágzása.
Oly szép
vagy, mint a szavak játékai, te kedves,
korán kelő, éledő idő,
kinek a hajnali táj
ünnepül van, mert szeret verset szavakból
szőve építeni.
Lenni szeretetül azért, hogy mi
megtehető, abból másnak is bőven jusson.
Te kedves, Napvilágnak élő reményű,
szorgalmas Kankalinja!
Aki már olykor a
kakasok előtt ébredsz, oly tevékeny az
irodalomért, minden léted,
ki szárnyalsz
utad mindennapjain értünk, hogy nekünk
is legyen általad örömünk.
Mi jól tudjuk,
mennyit fáradozol, bár igazából felfogni
képtelenek vagyunk sok
álmatlan éjed,
amit értünk megteszel, mert szeretsz,
te élő lobogású, szívnek kedves
valósága.
Akik mindenkor tetteidbe nézünk,
látva a Napvilágnak minden általad is lelt
mozdulatát, hogy él és
működik köszönve
neked, s akik vagytok egymásnak
szerkesztők értünk,
hogy legyen magja mindennek a szóért,
a költészet gyönyörű szaváért.
A mozdulatnak
mindenkori feltörő, képzetbe szövött, gyermeki,
sárgára nőtt, kedves Kankalinja,
ki a mezők
virága! Neveld emberi szíveink vágyait!
Hogy mi is tudjunk írni, úgy mint te, kinn a
mezők hajnali harmatán,
nevednek értünk is való, költészeti szívbéli
láncolatain.
Ki gyönyörű vagy kinn a mezőn,
de bekerültél a Napvilágnak legdíszesebb
helyére, mert szeretve vagy,
kedves Kankalin, te
kedves kis virág,
erdők, rétek, Napvilágos messze világló,
ragyogó csúcsának vonulatára!
Jól megbecsüld magad, kis virág, mert
efféle jó kevés virágnak
adatik meg, mi
életet hoz és marasztal, e gyönyörű lét,
ki választva lettél, hol
a Napvilág már
mindenhol körülöttünk, fel-fel az életért,
gyönyörűségesen értünk is veled együtt
ott ragyog.
- /2024. április 18./
13 hozzászólás
Kedves Zoli,
meghatódva olvastam szívmelengető versedet.
Elgondolkodtam soraidon, megtisztelő, hogy ilyennek látsz.
Valóban hajnalok hajnalán itt tüsténkedek, ritkán fordul elő, hogy később jövök, ma épp ilyen nap van.
Nagyon jólesett a meglepetés, ami fogadott, felemelő útravaló a mai napra és a későbbiekre is.
Régóta vagyunk tagjai a Napvilágnak, sok közös élmény született, például a napvilágos láncversek, melyekből nekem is lett sajátom.
Csendesen alkotsz, tiszteled a költészetet és minden embert.
Én is nagy tisztelőd vagyok, kitartásod, halk jelenléted példás.
Tudom, milyen nehéz dolgokon mész keresztül, sokat gondolok Rátok.
Kitartást, erőt kívánok – és igen, azt is, hogy gyógyulj meg!
Nekem most erőt adtál. Hatványozom, szálljon vissza Rád ereje!
Köszönöm szépen ezt a megható verset. Megkönnyeztem.
A legjobbakat kívánom Neked és Gabikának! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Igazán megérdemelted ezt a szép verset. Mindannyiunk csak köszönettel, hálával tartozik neked odaadó, lelkes, fáradságos munkádért, és azért a szeretetért, kedvességért, ahogyan ezt napról napra végzed. Zoltán szavaival köszönjük neked.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona,
köszönöm szépen erőt adó gondolataidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Zoltán!
Remek sorok!
Hihetetlenül szépek a hasonlataid az:
“Rétek, mezők, erdőszélek kedves virága,”ról!
Csodaszép költöi képek sorakoznak mint:
“te sokszor sárga gyöngyszeme
a csituló idők
hajnalba szökkent, hűvös harmatának!”
Majd rátérsz a valóságra´,hasonlataid igazi tárgyára:
“Te kedves, Napvilágnak élő reményű,
szorgalmas Kankalinja!”
Minden sora a megbecsülést,elismerést,köszönetet tükrözi!
Kihangsúlyozva azt a sok fáradozást,önzetlenséget és a forrását
Kankalin tevékenységének:”Mi jól tudjuk,
mennyit fáradozol, bár igazából felfogni
képtelenek vagyunk…és amit értünk megteszel, mert szeretsz,
te élő lobogású, szívnek kedves
valósága”
Szebben nem lehetne összefoglalni!
Kitérsz a többi szerkesztök tevékenységére is:
“neked, s akik vagytok egymásnak
szerkesztők értünk,
hogy legyen magja mindennek a szóért,
a költészet gyönyörű szaváért.”
Soha igatán meg nem köszönhetö a fáradozásotok!
A befejezés ragyogóan szép!Annyi elismerés,féltés,szeretet árad
belöle!
“ki választva lettél, hol
a Napvilág már
mindenhol körülöttünk, fel-fel az életért,
gyönyörűségesen értünk is veled együtt
ott ragyog.”
Gratulálok kedves Zoltán,csodaszép versedre!
Kankalinnak meg minden elismerésünk,minden fáradozásáért,
önzetlenségéért,azért a sok fáradhatalan munkáért,amit napról napra tesz
az odalért!
Nagyon szépen köszönünk mindent!
Kedves Zoltán köszönet ezért a remek versért!
Legyen szép napod!
Kedves Zoltán!
Le a kalappal előtted! Amit Sailornak írtál, aztán ez a Kankalinnak írt vers, igazán érző és értő lélekre vall. Bizony, gyakorta gondolom, hogy én a helyében már feladatam volna, mert olyan gyengén muzsikál a csapat. Van, aki csak arra használja az oldalt, hogy magát megmutassa, más azt se szereti, ha olvassák, vagy hozzászólnak az alkotásához, ismét mást nem érdekel senki és azért a néhány emberért, aki jelét adja annak, hogy érdekli a másik, képes dolgozni, lehetőséget adni a megnyilvánulásra, talán még a változásra is. Kankalint még a HM-ről ismertem, nagy tisztelője voltam, amiért mindig minőségi munkát adott ki a keze közül és soha nem mulasztotta el megköszönni az érdeklődésünk.
Köszönöm Zoli, hogy mindezt megírtad.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
bizony, már néhányszor megfordult a fejemben a feladás, amit nem neveznék feladásnak, inkább visszavonulásnak, hiszen tíz éve lettem szerkesztő, azóta rengeteg energiát fordítottam arra, hogy itt mindenki jól érezze magát. Senki nem vethetné a szememre, ha nem vezetném tovább az oldalt. Nekem sokkal egyszerűbb lenne szenior tagként írásokat feltölteni, akkor több időm jutna hozzászólásokra is. Akárhányszor megálltam és átgondoltam ezt, mindig szívem szerint döntöttem, mert nekem itt vannak a gyökereim, és mindig arra jutottam, hogy példamutatásom talán pozitív eredményeket hoz. Ezzel kapcsolatban vannak jó tapasztalataim, de az ellenkezője is. Akik végig jelen voltak, közelről észlelhették a különböző változásokat és az állandóságot is.
A tagokkal kapcsolatban: az a véleményem, hogy nem szabad ítélkezni, mert nem ismerjük a passzívnak tűnő magatartás hátterét. Gyakran fordul elő, hogy komoly okok idézik elő, és nekem nagyon fáj, amikor bárki ítéletet mond – akár a név elhagyásával – valakire anélkül, hogy tisztában lenne konkrétumokkal. Én elég sok mindenről tudok, olyan problémákról is, melyek nem tartoznak a nyilvánosságra, mégis vannak.
Nem tudhatjuk, hogy az említett problémákon kívül milyen tényezők befolyásolják a “szótlanságot”.
Nem mindenki szeret hsz-t írni, az időhiány is szerepet játszhat és az is, hogy esetleg nem tetszenek a művek. Ez benne van a lehetőségekben.
A Szabályzat nem tartalmazza, hogy kötelező hozzászólásokat írni, mint ahogy azt sem, hogy csak úgy küldhet be valaki műveket, ha másoknál megjegyzéseket hagy. Természetesen ezek a megjegyzések fontosak lennének, de a tagok maguk döntik el, hogy megszólalnak-e.
A hozzászólásokat is sokan olvassák, vannak olyanok, amelyekből tanulni lehet. Én is ezeken cseperedtem, és amikor akad mondanivalóm, esetleg megmozgat egy írás, tudok hozzá építő jellegű észrevételeket tenni, szívesen nyilvánulok meg – amennyiben van rá időm.
Tehát ez a kérdés összetett, senkinél nincs ott a válasz. Mindenkinek egyéni döntése, hogy ír hsz-t vagy nem, és az utóbbi esetén sincs jogunk elítélni.
Ha valaki nem köszöni meg, az amiatt is lehet, hogy nem veszi észre. Ha pedig valaki külön kéri, hogy ne írjunk hozzá, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nincs reakciója, hiszen előtte illedelmesen jelzett.
Nem azért írtam ezt a bőséges választ, hogy bármilyen választ várok rá, mert szerintem ennek a témának nem Zoltán szép verse alatt van helye.
Őszinte leszek: nem is esett jól megírnom ezeket a sorokat, de mivel felvetetted, megtettem, hogy az olvasók tisztában legyenek ezzel a kérdéssel.
Köszönöm szépen a rólam alkotott véleményedet! 🙂
Máshol “sima” alkotóként vagyok jelen, ahhoz igazítom a magam elé állított követelményeket. Nem lehet összehasonlítani azzal a feladattal, amelyet itt végzek, bár nem emiatt jegyezted meg.
Zoltánnak köszönettel tartozom ezért a csoda szép versért. Energiához és levegőhöz juttatott vele, és el is gondolkodtatott – vállalásról, feladatról, felelősségről. 🙂
Kedves Rita, érezd jól magad a Napvilágon! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Drága Zoltán
Páratlan szépségű ez a hálavers Kankalinhoz! – sosem olvastam szebbet.
Eredendően varázslatos éteri fényben csillogó mozzanatok,álomszép
sorok pazar természeti környezetbe ágyazva.
Ragyogtatja, felemeli, magasztalja, elismeri a Napvilág “lelkét”.
Káprázatos költő képeket vonultatsz fel,hogy érzékeltesd velük kivételességét, nagyságát, önzetlenségét,áldozatos munkáját ÉS mérhetetlen háládat és szeretetedet iránta.
Megejtően szép természeti képpel inditod utjára versedet:
“Rétek, mezők, erdőszélek kedves virága,
te sokszor sárga gyöngyszeme
a csituló idők
hajnalba szökkent, hűvös harmatának!”
Bűbájos, kedves, tiszteletteljes és szívetsimogató megszólitás ez, felülmúlhatatlan a maga nemében.A folytatásban végtelen finomsággal és gyönyörű, üde szinekkel fested meg alakját a piedesztál legmagasabb fokára emelve:
“Te vagy a mindenkori remény tavasza,/az ifjúi/virágzás elmondhatatlanul hívott/gyönyöre,minden messzeségnek örökbe/tűnt vágya a hervadhatatlan/tájban, hol/életül nevelkedsz gyönyörűidbe fonva/álmaink nevelkedő virágzása.”
Gyönyörködtetsz a szavakkal- nem is versnek, zsoltárnak érzi az olvasó.
Meghatóan, realisztikusan ecseteled hogy Kankalin, hajnalban kel , ünnep számára a napnyitány és élete a poézis:
“Oly szép
vagy, mint a szavak játékai, te kedves,
korán kelő, éledő idő,
kinek a hajnali táj
ünnepül van, mert szeret verset szavakból
szőve építeni.
Lenni szeretetül azért, hogy mi
megtehető, abból másnak is bőven jusson.
Te kedves, Napvilágnak élő reményű,
szorgalmas Kankalinja”
Ő valóban fáradhatatlanul veti bele magát a Napvilág körülötti teendőkbe, mert szívügye a költészet, az alkotók felemelése.
Szorgalma és nagylelkű odaadása példaértékű .
“Mi jól tudjuk,
mennyit fáradozol, bár igazából felfogni
képtelenek vagyunk sok
álmatlan éjed,
amit értünk megteszel”
Senkit nem ismerek akinek ekkora rajongótábora van,ennyien szeretnek és ennyi pozitiv visszajelzést kap,hogy fantasztikus az amit csinál: szerényen fogadja mindig.
Az istennők ilyenek teremtenek, fenntartanak, fejlesztenek ,szeretnek érdemtől függetlenül,fáradhatatlanul.
Gyönyörűen megindoklod a miértjét a versben:”mert szeretsz,/te élő lobogású, szívnek kedves/valósága.
Te Deum a következő strófa: mély, szivből jövő köszönetnyilvánitás Kankalinnak és a többi szerkesztőnek aki értünk napvilágosokért áldásosan tevékenykednek:
“Akik mindenkor tetteidbe nézünk,
látva a Napvilágnak minden általad is lelt
mozdulatát, hogy él és
működik köszönve
neked, s akik vagytok egymásnak
szerkesztők értünk,
hogy legyen magja mindennek a szóért,
a költészet gyönyörű szaváért.
Annyi magasztosság. gyönyörűség, szeretet hatja át a sorokat,hogy mire a kérés felhangzik már a meghatódottság lesz úrrá rajtunk:” mezők/virága! Neveld emberi szíveink vágyait!/Hogy mi is tudjunk írni, úgy mint te, kinn a/mezők hajnali harmatán,/nevednek értünk is való, /költészeti szívbéli/láncolatain.
Mindent kifejeztél ezzel a fohásszal- a vers gyémánttengelyét képezi – és mindannyiunk nevébe fogalmaztad meg. Köszönet érte kedves Zoltán.
A zárószakaszok kivételes szépségűek “kiválasztott”ként látattják Kankalint és a legszentebb,legzöldebb, legvirágosabb érzésekből szőtt koronát illeszt a fejére.
“Ki gyönyörű vagy kinn a mezőn,
de bekerültél a Napvilágnak legdíszesebb
helyére, mert szeretve vagy,
kedves Kankalin, te
kedves kis virág,
erdők, rétek, Napvilágos messze világló,
ragyogó csúcsának vonulatára!”
Fenséges hasonlat- méltóbbat, szebbet keresve se találni.
A záróakkord intelem:
“Jól megbecsüld magad, kis virág, mert
efféle jó kevés virágnak
adatik meg, mi
életet hoz és marasztal, e gyönyörű lét,
ki választva lettél, hol
a Napvilág már
mindenhol körülöttünk, fel-fel az életért,
gyönyörűségesen értünk is veled együtt
ott ragyog.”
Megható az összetartozás kihangsúlyozása ,és az égi magasságokba emelés.
Tündöklő a költemény….bár inkább himnusznak nevezném egy királynőhöz .
Kankalin “Fényhozó”aki felismeri és megvilágitja azt ami szép bennünk olvasókban,kéz amelyik ha felemel,úgy érezzük Isten tenyerén ülünk..
Áldozatos, odaadó munkája amit az irodalomba, költői utak egyengetésébe fektet meghálálhatatlannak tűnik.
Kedves Zoltán neked mégis SIKERÜLT megköszönni, méghozzá olyan alkotással ami mély nyomot hagy Kankalinba és bennünk alkotótársakba.
A hálaimám Neked/Érted szól ma.
Köszönöm hogy vagy!
Mélységes elismeréssel és körülölelő szeretettel:
napfény
Kedves Napfény,
sokáig gondolkodtam, mit írjak ide.
Dicséretes, hogy ilyen mélyen belemerültél Zoltán versébe, és közben pontról pontra haladva elmondtad, amit láttál benne.
A rólam alkotott véleményed szívmelengető, de azért nem vagyok ám én amolyan “csodabogár”, csak teszem a dolgom. 🙂
Köszönöm szépen – “kissé” túlzó – felemelő gondolataidat! 🙂
Zoltánnak pedig hálás köszönetem azért, hogy ebben a versben elmondta, milyennek lát engem az elmúlt tizennégy év tükrében. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Zoltán!
Azt hiszem mindannyiunk, akik fenn vagyunk a Napvilág oldalán nevében mondhatom: köszönjük ezt a verset. Kankalin, az oldal motorja, összetartója, szíve, igazán megérdemelte ezeket a sorokat. Hálásak vagyunk neki áldozatos munkájáért, odaadásáért, szeretetéért, neked pedig azért, hogy megírtad ezt a hozzá méltó verset.
Mindkettőtöknek köszönöm.
Szeretettel:
Dona
Kedves Zoltán!
Lám-lám, a dicséretet nem lehet abbahagyni.
🙂
A legjobbakat kívánom.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Zoli,
bemásolom Neked annak a versemnek linkjét, amelyik a 2010-es, általad indított láncversből született sajátom, és egyben 14 éves költői barátságunk kezdete.
Azért teszem ide, hogy adjon erőt, Neked és Gabikának.
Vigyázzatok Magatokra, és tudod: én hiszek abban, hogy jobban leszel.
https://napvilag.net/versek/alazat/
Szeretettel ölellek Benneteket: Kankalin
(Kedves Napvilágosok, olvasás után nem várok ehhez a bejegyzésemhez hozzászólásokat, Zolinak szántam ezt a plusz erősítést.)
Kedves Kankalin!
Nagyon szépen köszönöm kedvességedet! Nagyra értékelve az elmúlt 14 évet, végtelenül hálás vagyok Érte, köszönve a gyönyörű emlékeket, melyeket óvok mint gyermek a játékát dédelgetve azokat!
Kívánunk Gabikával sok erőt és kitartást a mindennapokhoz Neked!
Maradva ilyennek amilyen voltál, mert csak így van igazán értelme élni!
Szeretettel Gabi és Zoli Kaposvárról)
Kedves Zoli,
igyekszem ilyen maradni, de tapasztalni fogod.
Köszönöm szépen ezt a tükröt, azt kívánom, hogy néhány év múlva írj majd egy hasonlót.
A LEGJOBBAKAT kívánom Nektek! 🙂
Szeretettel: Kankalin