Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem
|
Sándor Kányádi: Einer geht auf den Wipfeln um
einer geht auf den Wipfeln um der anfacht und löscht deinen Stern nicht bang ist dem dessen Hoffnung schon endgültig weg in der Fern
ich hab noch Angst und auch Hoffnung diese erhaltende Gnade hütende Sorg vor Bedrohung begleiten mich auf dem Pfade
einer geht auf den Wipfeln um wird er wohl bei meinem Stürzen an meinem Feuer an meiner Lunt‘ einen neuen Stern entzünden
oder soll zusammengepresst zu einem winzig-kleinen Kern ich nicht fühln – die Seele versetzt – diesen frischgeborenen Stern
einer geht auf den Wipfeln um man sagt der Herr voller Einsicht man sagt es ginge Hoffnung um man sagt die Angst sei es an sich
(fordította: Tauber Ferenc)
|
2 hozzászólás
“a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon”
Aki gondviselő félelemmel járja útját, az mindig jó úton jár.
Jó ez a vers, érdemes volt lefordítani.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita!