Retkes tarsolyában
vajon tartogat
még valamit
ez a szottyatt nyár?
Számíthat-e még
gondtalan madárénekre
a ráncos szárnyú bűzbogár?
Ábrándozhat-e arról,
hogy ő a mindent
sasoló szem?
Most álomra hajtom
Fejem, lefekszem.
Egy csillagot látok
– már megint,
tisztára unom már,
s őszintén azt
mondom neki:
Hé, te hunyorgó,
rozsdásodásig
pislogjál! –
és egy tetves falevél
megremeg
az éppen szárba
szökkenő
huzaton.
De nem, ebből
nem vihar készül
Istenem.
Te inkább
rongyos tenyereddel
tovább sikálod
életem.
4 hozzászólás
Kedves Eferesz!
Az elsö részben fontos kérdéseket fejtegetsz,melyek
kihatással birnak ránk!
…és mikor:"Most álomra hajtom
Fejem, lefekszem. "…
ilyen dolgokat látsz:"Egy csillagot látok
– már megint,
tisztára unom már, "
Nagyon egyéni gondolatok!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Szia sailor!
Köszönöm újra.
Tulajdonképpen ez két versnek az összeolvadása, de ez nem is meglepő ebben a hőségben, máraszavakisösszefolynak.
Mindkettő egy-egy bevillanó kép volt, röpke látomás.
Szeretettel: Szabolcs
Szeretem a látomásaidat.
Kedves Eferesz! Nagyon egyéni versedhez szeretettel,
elismeréssel gratulálok!
További sikeres alkotói napokat kívánok és jó egészséget:
Zsuzsa