Helyünket keressük, hol a Tisza árad,
félő, hogy kidőlünk, mint kiázott nyárfa,
talajt vesztve, tétlen, megváltásra várva.
kapaszkodó nélkül testünk belefárad,
Sodort uszadékok ágaskodnak nyeglén,
fennakadt hordalék pózol partra vetve,
most mindent körbezár víztenger nevetve,
kósza hírhullám zúg – hallgat ifjú, meg vén.
Eltévedt napsugár utcákon őgyeleg,
roskadó ház mellett kivert kutya morog,
könnyet szárít a szél, amerre csámborog,
rejtőzködik e még a szívekben meleg?
6 hozzászólás
Szomorú a versed, kedves Éva!
Lehangoló verset írtál a rengeteg áradásról, ami sújtotta idén az országot. De lehet-e vidám verset írni arról, ami annyi embernek hozott szenvedést, otthonuk elvesztését. Ezért írni kell róla, bármilyen végzetes és szomorú… Együttérzésel olvastam.
Szeretettel: Kata
Kedves Éva!
Talán a legnehezebb verselésiformát választottad az (1-4, 2-3,)-al, de kitűnően sikerült.
Gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Kata!
Sajnos a körülmények tették szomorúvá …
Én csak leírtam, amit éreztem.
Köszönöm véleményed:)))
Szeretettel: Éva
Kedves Feri!
A versforma is a témát erősíti…
A Zagyvára is mindez igaz, de hát egyszerre csak egyről…
Köszönöm figyelmed:)
Szeretettel: Éva
Nagyon szép a versed! Gyönyörű képek vannak benne, miket magam előtt látok.
Szomorú valósága a mának ez a sok katasztrófa.
Üdv:Zoli
Kedves Zoli!
Örülök véleményednek:))
Köszönöm figyelmed :
Szeretettel: Éva