Káprázat /Duna/

Te vagy nekünk a legszebb dallam,
hű, ringó bölcsőd hallgatag balzsam.
Vajon mennyi titkot rejtegetsz?
Hát mondd, mutatsz nekünk egy porszemet?

Lent pihen a múlt és a jelen,
mit veled együtt mélyen tisztelek.
Mélán merülünk látványodba,
örömünk, bánatunk érted csobban.

Fodraid lágyan partot mosnak,
olykor féktelen, vad táncot ropnak.
Csillámló tükröd egy káprázat,
béke járja át a porcikánkat.

Mint mi, úgy te is mész előre,
olykor völgybe, tévútra, tetőre.
Mint az élet, célba érsz egyszer,
mily szép vagy, nekünk a leges-legszebb!