Kavics

Nézd, hogy bontja szárnyát
egy albatrosz odafenn
az ég boltozatán,
mintha egy vitorlás
indulna útjára a föld
sodró óceánján,
keresve szigetvilágát,
hol békére cserélheti
igazgyöngy láncát,
s hazatérhet hosszú
borongós útja után;
Nézd, hogy tárja karját
sivatagba boruló
végtelen világ,
hol dédelgetett álmát
bátran keresi kutató
rögös barlang falán,
hogy békére leljen
s ne marja magány,
ha éjjel elalszik
vékony sátra alján;
Nézd, hogy szunnyad a táj,
s alszik a folyó, hisz
elmúlt a dagály,
lassan koptatta
béke apró kavicsát,
de ne hagyd, hogy
szétporladjon homokká,
nyúlj utána, ha látod,
hisz éppen Rád vár.