Arcom poros
a szélben,
nem ragyog
már…
S az éjben
csillagtalan,
sötét, sivár
gondolataim
koppanására
lépek.
Nem jönnek
velem barátok,
törött emlékek
cserepein járok.
Kölcsön-szárnyaiddal
szállok,
s ha utolér
egy emlék,
szilajan
harcba szállok,
majd csatát vesztve
beleveszek
még kicsit
a görbe tükörbe
min állok…
Arcodon
a folyó fényeivel
talán látod,
amint lassan
merülök alá,
sorsomhoz
láncolva
mint gályarab,
s a gondolat
alant koppanó
kődarab…
Keddi depresszió
By András
12 hozzászólás
Hajaj, ismerős érzések Kedves András…nagyon is…
Grat. jó verset faragtál még ebből is!:)
köszönöm, hogy olvastad, kedves sleepwell…örülök, hogy tetszett:)
..kölcsön-szárnyakkal szállni..igen..ismerős érzés…és sokszor nincs idő arra, hogy döntsünk..menni kell, vagy ugorni…magányosan sziklaszálon ülni…az eget megérinteni, hogy egyszer….csak egyszer azt álmodhassuk amit álmodni vágyunk…
Nagyon jó vers!
H.
Köszönöm, hogy olvastad, kedves Lumen…nagyon jólesnek szavaid…
Engem is "utolért egy emlék" ahogy olvastam a versed. Megfogott a hangulat. Köszönöm. Poppy
köszönöm, hogy elolvastad, kedves Poppy
Kedves András! Félelmetesen jó vers! 🙂 Nagyon megfogott, gyönyörűek a rövid sorok, a rímek, egyszerűen zseniális! Andika
köszönöm, Andika, örülök, hogy tetszett:)
Nagyon tetszett, gratulálok!
Gy.
köszönöm:)
A.
Beletetted a szerdait is, ))
DE nagyon életszerű, baráti gratula!
d.p.
köszönöm, hogy olvastad