Bokrok alján kék ibolya
kukucskál a fűben,
zöld levele közrefogja
védelmezve hűen.
Illatával csalogatja,
ébreszti a tavaszt.
Szerénységét megcsodálva
bókol neki a nap.
Cseppnyi virág, vadon terem,
génje csupa jellem,
se kerti, se nemes vele
ne is versenyezzen.
15 hozzászólás
Nagyon tetszett, kedves, vidám vers, igazi tavaszi!
aLéb
Kedves aLéb!
Örülök, hogy tettszett a versem. Egy kis könnyed, tavaszi hangulatot szerettem volna hozni a Napvilágra, remélem sikerűlt.
Köszönöm kedves szavaidat.
Üdvözlettel: Zsóka
Éppen tegnap láttam először gyönyörű sötétkékes-lila ibolyákat egy elhagyott kert-részben. Megálltam, és megcsodáltam. Te pedig egy gyönyörű szép verset írtál róla. Hiába, csodálatos a tavasz!
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm kedves soraidat. Már alig vártam, hogy az udvaron, ahol minden éven szokott, kinyíljon az ibolya. Mikor megpillantottam, úgy éreztem, olyan szép és vidám, hogy meg kell örökíteni. A korona az egészen: ma a gyerekektől kaptam egy csokorka ibolyát.
Ahol utoljára dolgoztam, olyan kedves főnökünk volt, hogy amint kinyílt az ibolya, minden női dolgozónak hozott egy-egy csokor ibolyát (hóvirágot is), de hozzá tette: Először mindig a feleségemnek, aztán a munkatársaimnak hozom a virágot (nehogy félreértsük)! Szerette a női munkaerőt, az volt a véleménye, hogy a nők szorgalmasak!
Bámulatos!
Öröm volt olvasni e szép tavaszi nap végén!:)
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Kedves Fél-X!
Köszönöm, hogy elolvastad. Valóban szép tavaszi időnk volt ma!
Barátsággal: Zsóka
Szia Zsóka!
Bájos vers, az egyszerűségében érzem, az ibolya illatát. Nekem nagyon tetszett!
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Örülök, hogy tetszett. Szívesen feltöltenék mellé egy szál igazi ibolyát is, de nem engedi a gép.:))
Köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Ma éppen ibolyát csodáltam Édesanyám kiskertjében, illata valami csodás volt. Valóban olyan, ahogyan megénekelted. Dalol a versed, gyengéden ringató, pedig csak egy "cseppnyi virág". :))
Szeretettel olvastalak!
pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Jól estek kedves szavaid. Örülök, hogy tetszett a vers. Ilyenkor tavasszal minden virág nyílását örömmel fogadom, de az ibolya egy külön fogalom. Ahhoz le kell hajolni, fontos legalább egy szálnak az illatát is érezni! 🙂
Szeretettel: Zsóka
De jó lenne nem a tél jönne hanem a tavasz akkor talán tehetnék anyámra sírjára ibolyát!
Akinek szinten Ibolya!
Üdv: Mónika
Kedves Mónika!
A tavasz nekem is sokkal kedvesebb évszak, mint a tél. De el fog érkezni és az ibolya is nyílni fog. Addig is szíved szeretete, és ahogy a virágról Ő jutott eszedbe, szerintem bármilyen virágnál többet ér.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Szeretettel: Zsóka
Ő anyámról jut eszembe! Sajnos már anyu nem él
Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
Nagyon sajnálom, hogy már nem lehet közöttünk édesanyád. De a szeretet, ami most is benned él iránta,valamit az, hogy gondolsz rá, mindennél többet ér. Megtiszteltél, hogy versemet olvasva anyukád jutott eszedbe az ibolyáról és ezt megosztottad velem.
Szeretettel: Zsóka