kéne

csak egy hang
csak egy szó
csak egy dallam
kéne végre valami
hogy újra halljam

szunnyadó hangok
porba hullott tervek
hazuggá vált szavak
új életre kelnek

keresem az erőt
ami élni követelt
annyi élettel ezelőtt

ami küldött
ami hajszolt:
Menj tovább!
Várni foglak ha visszatérsz.
Remélem diadalokról mesélsz
de ha mégsem
hát azt se bánd…

…

most visszatérnék már
de oly kevés
amit megtanultam
oly kevés ahányszor
a porba hulltam

csak néha sújtott
gaz és igaz átok
oly kevésszer voltam
hűtelen hozzátok

alig volt hogy jutalmat kaptam
nem is kell! – mondtam
de mindig boldogan elfogadtam

alig volt hogy marasztaltak
és bár úgyis indulnom kellett
olyan boldogan hallgattam

szem-harmatban ha csillant az árnyam
csak mosolyogtam
de jólesett hogy vágynak utánam

éreztelek bármerre jártam
lábam messzi utakat koptatott
Rád mégsem találtam

ha egyedül voltam vagy bánat ért
lelkemben hozzád szóltam mindig
ha nem volt senki aki megért

képzeletben hozzád menekültem
mint gyermek játékba merülten
és feloldozásomat meg is kaptam
cserébe semmit nem adtam

büszke voltam néha mégis
úgy éreztem
minden kincsem eléd szórtam én is

ha mosolyom önzetlenül kaptad
vagy ha repültél öntudatlan
pillangószárnyaid gyakran kötöttem gúzsba
a kötél gyengéden vágott a húsba

és vergődni sem nagyon akartál
hiába fájt
a rabom maradtál

tenyerem nyitottam
és szabaddá tettelek
amikor akartam
akkor öleltelek

megszólaltak bennem
a rejtett dallamok
nem azt tettem amit akarok

az ösztönöm vezetett már újra
eljutottam a ráción túlra
szabaddá általad lettem
és Te boldog-rab lettél
akivel bármit megtehettem

most még egy hang kéne
egyetlen szó
halkan kúszó dallam
akarom hogy újra megszülessen
hogy újra halljam

két létből fonódó
kanyargó élet-ének
léted feszüljön az enyémnek

egykor összetört egészek egyesüljenek
szétszakadt összetartozók
megint eggyé legyenek