I.
Belezuhanok szóközökbe.
Most is, hónapok óta
próbálok kimászni,
összerakni a széthasadt koponyát
szegekkel, hidakkal akár.
De a völgynek se mondhatom:
rántsd magadra gerincek
védőzubbonyát.
Időzöm sziklanyelveken:
előttem fal, mögöttem fal,
merre a mélység,
nem tudom csak érzem,
hogy fenekem merre gravitál.
Átlépni. Ugrani. Zuhanni.
Kúszni. Húzódzkodni.
És kitalál.
II.
Nyomot hagyunk.
Deszkákra pecsételt szúnyogok,
széttaposott legyek.
Ijedős fülekkel hallgatjuk
a mozduló tájat.
Várunk,
míg lassan kiválnak
négylábú kísértetek
a szüntelen remegő
háttér szövetéből.
Egy megérkezett.
Mintha az etető felé tartana
de figyel a szagra,
amivel beborítottuk a tájat,
ilyet csak ember ereget.
Leír egy félkört,
mintha szembe nézne veled,
várat.
Majd leszegi fejét,
megközelíti a megrakott tálat.
Célzol.
Lesből támadsz.
3 hozzászólás
Jó rég jártam erre, és téged találtalak meg elsőnek. Naná, a kedvencekben vagy. 🙂
Ez is tetszik, bár rögtön az első sorból hiányzik nekem egy névelő. Többször átolvastam nélküle, de akkor is. Amúgy jó, hogy nem egyszerűen "kétrétegű" a mű, hanem sokkal több. Lehet ízlelgetni, értelmezni, átérezni. Az "ijedős fülek" meg különösen megfogott.
Jó, hogy írsz.
Üdv,
Poppy
Szia!
Hosszú ideje ez a legjobb munkád!!! Titokban olvaslak ám! 🙂
Köszönöm az élményt!
medve
köszönöm a véleményeket!
sanna