– a sajgás monoton e-je –
Vágyok:
egy emberi szépre,
két puha kézre.
Hogy irányomba
fordítod térded,
és hogy lépted
hozzám vezet
– lényed
és egész személyed –
majd belső fényed
ajkaimra téved.
De ezt csak
képzeletben élem,
mert ordít
kongó nemléted,
s félek
így halok meg
– érted.
8 hozzászólás
Ez nagyon szép lett!
köszönöm!
Csatlakozom Boerhez. Ez a vers valóban szép! Fájdalmas vágyódás van benne, gyönyörűen megfogalmazva.
köszönöm szépen… habár régi, szeretem.
Paris, gratulálok!
Igen, olykor "be kell érni" a képzelet adta lehetőségekkel…
Gy.
sajnos így van…
Kedves Paris!
Szerintem mindenkire vár valahol valaki…
Grati a versedhez, szép, élményszerű!
Üdvi: d.p.
meglátjuk… köszönöm!