Ma újra vágyom repülni a széllel,
Susogva fűzfadalt a fák énekével,
Beleolvadni a nyári szellőbe, az illatokba,
Most szívet rajzolni vágyom a puha homokba.
Aztán szaladni a tengerparton, mezítláb,
S a vízbe hullni, mint valami régi báb,
Lágyan, puhán, alig szelve át a levegőt,
Múltra gondolva, dicsérve minden felmenőt.
A vízben aztán lassan végleg elvesznék,
Tengerem mélyére kíváncsin merülnék,
Néznék halat, delfint, elsüllyedt hajót,
S csókolnám szám széléről magamba a sót.
Boldogan, annyira, mint talál még sohasem,
És énekelnék buborékkal odalenn,
Hogy ti, barátim, itt fenn halljatok engem,
És szeressetek; örökké így élhessen lelkem.
9 hozzászólás
Hát nekem nagyon tetszett egy helyen majdnem belekötök de annyira tetszik, hogy mégse. Tehát gratula!
Üdv
inkább köss bele, mert abból tanulok 🙂
Csodás nagyon mély érzést kifejező vers!
Tele vággyal szeretet éhséggel.
Sokakban él ez az érzés! gyönyörűen fogalmaztad meg versedben.
Gratulálok!
Üdv: marica
igazából nagyon sok szeretetet kapok, köszönhetően barátaimnak és a családomnak, de aznap éppen a barátaim voltak mellettem, és boldogok voltunk együtt. az érzésről jutottak eszembe a képek.
köszönöm 🙂
A művészet láthatóvá tesz, s habár már ismerősek ezek a hangulatok nekünk annyi meg annyi versből, azért a szívből jövő vers pici élén ritkán eshet csorba. No persze most megkapom hogy előítéletes vagyok.
A rímek lehetnének jobbak is.
Köszi Palkó. 🙂 javítom majd.
nem írtál mailt!
Jók a képek, a lendület…. szinte érezni, hogy “úszol”a boldogságban!:))) Tetszik a versed, ez is!:)
szeretettel: Zsuzsi
Köszönöm Zsuzsi 🙂
Nagyon szep ez a vers, olyan konnyeden indul, nem is vartam semmi komoly tartalmat….de a vegen megis megerkezett az a bizonyos tartalom:-) Örülök, hogy olvastalak,
H.