Kereslek, mint zsák a foltját,
mint vak a segítő kezet,
kereslek mint kiből kioltják
épp a lélegzetet,
kereslek mint korhadt tölgy
a nyári esőt,
mint haldokló lián a fatemetőt,
kereslek mint utolsó kenetet,
mint éhhalál előtt a kenyeret,
kereslek mint madár az eget,
mint elveszett magamat,
szakadt hangszálaimat
kereslek, mint szellemem
hamvadó romjait,
mint a szökött hit parázsát
kereslek mint rab a rácson át csillagot
mint verembe esett vad a kiutat,
mint kiégett sivatag egy cseppnyi harmatot,
kereslek mint dal a dallamot
mint hajnal a fényt,
mint tengeren hányódó
hallucináló hajótörött
az elveszett reményt.
2 hozzászólás
Nagyon tetszik a versed. A mondanivaló, a képek. Az utolsó a legeslegszebb. :D)))
Szia fefo!
Ezek a szebbnél szebb hasonlatok mennyi-mennyi vágyódást hordoznak!
Nagyon szép vers! Őszintén kívánom, hogy találd meg…
Gyömbér