Velem ébred a hajnal,
hunyorgó szemével keresi
az arcom mosolyát,
hozzám bújik, átölel,
gyűrt ágyunkból együtt kelünk fel.
Tegnapok felett megállt az idő,
csendes könnyeket szitál,
bánat felhőiből.
Úgy érzem fáj nagyon a hiány,
hiába a hajnal ölelése,
gyűrt ágyam mesél,
fázós lelkem hogyan keresgél.
Hallgatózik bennem a csend,
vágyik egy neszre,
egy halk lélegzetre,
magába fojtva panaszát,
színes ábrándokat sző,
s feneketlen tóban keresi vigaszát.
12 hozzászólás
Kedves Tünde!
Nincsen rosszabb a hiány érzésénél…
Szeretettel gratulálok nagyon szép versedhez, Judit
Köszönöm, hogy olvastál, kedves Judit!
Szeretettel láttalak: Tünde
Szia!
Remélem rátalálsz! :-)Szép a versed, mint mindig!
Szeretettel:Selanne
… hát én is remélem!
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Kívánom ne csak a hajnal találjon rád, hanem akit keresel ő is!!!
szeretettel-panka
Köszönöm drága Panka!
Bizakodom…
Ölellek: Tünde
Zuzmara!
A közmondás is azt mondja, hogy aki keres az talál.
Akkor van igazi baj, amikor az ember már nem keres….
Tetszett versed!
Antalpista
Drága Pista!
Keresek, keresek, de találok valaha? Sajnos nem tudom…
Nagy örömmel láttalak!
Tünde 🙂
Tünde!
Találsz!!
Aranyos vagy!
Tünde
Tünde!
Találsz!!
🙂 Köszönöm!!!
Ölellek: Tünde