Az f betűs szó vagyok
Nem.
Nem a fuck, és nem a fű, vagy farok.
Csak olyan női aktivista
Mert nem merem kimondani, hogy feminista
Leradiálosoznál meg leírnál
Ja, meg hogy te vagy az utolsó villamoson is olvasó lány…
Ismerős nekem minden tekintet
Néznek, mintha nem tudnák, ki lennék.
Esti Kornélia. (Az egy másik vers.)
Leszek önjelölt költő-nő
Mert öngyinek lenni már nem menő
És úgysem nevez engem senki sem
Annak, mi vagyok –
Egy elsuttogott jónapot a közértben
Öt vodkanarancs – de töményen
Akciósan vett másnap lejáró ételek
Kopott csillagok a Duna felett.
Hogy hányszor cserélek szívdobbanást egy nap
Nem tudom
Mint tapsvihar, nagy a ritmuszavarom
Meg minden egyéb más bajom:
Lehetne hangosabb az „Orbán, takarodj!”
Vagy halkabb a háttérzene az életben
Meg kevesebb hazugság a köztévében
S nem lennék reménytelen romantikus
Ha nem lenne minden tragikomikus
– amit írok
A legkevésbé sem lennék más.
Hogy mi?
Nem tudom.
Csak a vörös szín állandó a hajamon
Pedig úgy unom már a magyarázkodást
Hogy miért is szeretek írni, mi ez a feministáskodás
Miért nem nyitom nagyra a szám…
Számolom az embereket az utcán
(mint anno a rímeket)
De nincs elég számon tartandó arc
Csak mobiltelefon-villanás
Mint a csúcsidei forgalmi változás
Olyan a részeg esemes írás-sírás
A taxi előbb számolt az idővel
És többet tud az róla, mint Proust
Kéri az árát, tartja, megpaskolja
És még kölcsön is adja
Csak ne esett volna ki az ötezresem
Vagy belőlem a bizalom irántad – fájt
Mint borotva után a gyantázás.
Milyen jogon szerepelsz a versemben?
És én milyen jogon írtam rólad?
Temettem emlékeket, temettem magamat
Most a szólásszabadság temetése van
Egyszer talán részegen elszólom magam
Hogy ki is vagyok, megmutatom
Megtalálom
Mint amnéziás Hold a másik felét.
8 hozzászólás
Drága húgom-néném D.S.!
Nem is tudom mit írjak?! Kinyírtál ezzel a verssel. Benne laktam a fejedbe egy kis időre, és most azon kaparok, hogy hogyan másszak ki onnan. Olyan erős már-már mérgező őszinteséget érzek, és önmagad felé áramoltatott keserűséget, hogy bilincsbe vert. A képek miniatűrök, amelyek egymás nélkül foghiányos fogaskerék lennének. A gondolataid talán mindenkiben megfordulnak és mégsem általánosak. Keserűség, reménytelenség, rejtőzködés és még mi minden amitől én magam is depresszív leszek. Nagy a hatás, szerény az én kép. Nem magamutogatás, hanem felderítés, rádöbbenéses önvallomás. Foglaljam össze? Pestiesen "Nem semmi" amit hoztál!
Egyet sajnálok csak. Oly fiatal vagy még oly üde és ennek ellenére nem találkozom egy kis fénnyel az írásaidban. Nem lehet mindig borúban élni. Kell a virág, a gyermek, a játék, az optimista világkép. Próbáld meg megtalálni, mert az is a valóság, csak szebb a köntöse. 🙂
Szeretettel
Zoli
Az az érdekes, hogy laza szerkezetben mesélős, de mégis megfog az írásod, bevon, és megyek veled, én kérdezem a kérdéseid, és nem az 1/1 miatt, hanem mert megélem az érzéseid. Jól, erősen közvetít az írásod.
Örömmel olvastam, hiszem, hogy ennél tónusnál színesebb a világod.
aLéb
Szia Dorka! 🙂
Nem csalódtam benned, most is hoztad a formád, sőt, azon is felülemelkedtél, pedig eddig is nagyra tartottalak.
Ez a vers zseniális. Nagyon tetszik benne a formabontás, hogy fittyet hánysz minden konkrét nyelvtani követelményre, mert a tartalom ezt kívánja.
Azt gondolom, hogy azért született e vers, hogy kitisztuljon a fejed. Kiszálljon belőle mindaz, amit itt összegeztél.
Tömény a mondanivalód, de a sűrűség mellett tisztán jön, hogy nem könnyű ma nőnek lenni.
Örülök, hogy az ajánlóba került ez a vers, mert szerintem is ott a helye. 🙂
Köszönöm az élményt, és a legszebbeket kívánom neked! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyon örülök, hogy olvasókra talált ez a vers. Méltán megérdemli. De hogy miért is írok ismét hozzá? Nagyon érdekes, hogy bár tudat alatt ott volt a gondolat, és milyen jó, hogy Kankalin megfogalmazta. "nem könnyű ma nőnek lenni"… Milyen nagyon igaz, és milyen jó meglátás. Ott van a sorokban ez az igazság is.
Kedves mindenki!
Nem is tudom, hogyan reagáljak, ti is párbeszédet folytattak, szóval úgy érzem, nincs okom rá, hogy külön megköszönjem (habár megteszem), hogy milyen széppé tettétek a napomat 🙂
Az ilyen visszajelzések mindig nagyon jók és biztatóak, hogy van értelme írnom 😀
Ez – szerkezete miatt is, és a téma miatt is – slam poetry-ra íródott, vagyis felolvastam, sokkal hatásosabb elmondva, mint olvasva. Legalábbis ezt mondta néhány ismerősöm.
Tényleg köszönöm, Zoli, neked pedig külön annyit, hogy én abszolút nem gondolok erre, mint negatív vers… a művészetnek van egy "feldolgozó", önmagunkból kihányó része…
És célom, hogy én ne csak ilyen alkotó legyek. 🙂
Kedves Dorka!
Én is rátaláltam a versedre, amit talán nem most írtál. Érdekesen fejezed ki magad néhol, de azok mindenütt jó helyen vannak, s amit nem vesznek szívesen a szerkesztők, még a politikát is úgy eldugod benne, mintha nem is ott lenne…
Jól fogalmazta meg Kankalin, hogy: "Nagyon tetszik benne a formabontás, hogy fittyet hánysz minden konkrét nyelvtani követelményre," – most én is azt mondom, ha ezt átírnád valamelyik szabályos-pontos verstani szabályzat szerint, ennek a felével sem érne fel.
Jól sikerült, pedig lehet, mert elképzelem, hogy leültél, aztán elkezdted az írást, és egy lélegzetvétellel alkottad meg.
Nagyon sok igazságot írtál le benne, miközben temetted emlékeidet. De fiatal vagy, ne feledd, ború után derű jön!
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, és igen meglepett, hogy ezúttal neked is tetszett a modernség 🙂
Igazából pedig ezzel elég sokat dolgoztam, de azért a sorok jöttek maguktól. 🙂 És ne felejtsd el, hogy slamre írtam, tehát eleve felolvasásra szánt, ezért ennyire kötetlen 🙂
Kedves Dorothy Snape!
Nagyon tetszik az írásod. Az utolsó hozzászólásodban írtad, hogy alapból slamre készült, olvasás közbeni gondolataimat erősítette meg. Szeretem a slamet magát, bár írnom még nem sikeredett 😀 Remek gondolatok, nagyszerű képekkel. A zárás tetszett a legjobban. 🙂 Köszönöm az élményt!
Barátsággal: Zsolti