Száz és százezer szóban rejtve el,
De fel sem éri a mondat életed.
Mint reggel, ahogy új életre kel
Minden illat és minden mozdulat,
És repülni vágy a Naptól a szirom,
Úgy zuhantam beléd fogadni csókodat,
Ahogy visszhangodat most is mozdulom.
Nincs rebbenés. Nincs visszakozás.
Ez az érzés immár könyörtelen,
Mert bennem magad túl mélyre ás,
És úgy szerettelek, olyan hirtelen,
Hogy egészen akarlak egymagamnak,
És ha bűn ez a vágy, ha bűn ez az ének,
(De ha nem így lüktetne bennem a mag,)
Én téged sehogy sem szeretnélek.
Tied vagyok. Nincs hely bennem másnak.
Kezedhez idomultam már egészen.
Adj helyet ennek a félénk vallomásnak.
Ne hagyj el. És ha nem is lenne készen
Minden szavadra válaszként a szó,
Ne hagyj el! Mert úgy szeretlek,
Mint virág a napfényt, mint hűset a hó.
Egész életemben Téged kerestelek.
5 hozzászólás
Remélem ő is hallja ezt a szépen megírt fohászt.
Szeretettel Liza
Olvasta:) <3
Kedves Miléna!
Még jó, hogy mentek mindent h,sz. mert másképp nem tudnám ugyanazt megírni mint az elöbb leírni. A versed olvasásákor automatikussan Nicholas Sparks idézete jutott az eszembe:
"Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett."
Gondolom, ezek a gondolatok voltak nállad is amikor e verset írtad.
üdv Tóni
Szeretem Sparksot. És igen, valami ilyesmim volt bennem tényleg.
Köszönöm, M.
Ragyogó!!!!