Hamvas éjnek évadján,
Rám talált a bús magány.
Otthonomig elkísért,
Már nyúlt volna a kilincsért.
Fejbe vágtam esernyőmmel,
Arrébb löktem nyers erővel.
Elkotródott szomorúan,
Komótosan, búskomoran.
Keresi más társaságát,
Magamra hagyott a magány.
4 hozzászólás
Kedves Edit!
Talán a véleményem is kéretlen lesz. Remek ötlettel írtad meg, és a befejezés is külön szót érdemel. Ám, érzek egy kis törést és ritmus problémát valamint a rím is biccen egy kicsit. Ezek az érzéseim az utolsó 4 sor kezdetétől fogtak el. Kicsit dolgozol még vele, akkor ez egy ötletektől gazdag, humorosnak is mondható verssé alakul.
(A véleményemet sosem szánom bántásnak és nem is vagyok tévedhetetlen.)
Szeretettel
Zoli
Kedves Zoli!
Köszönöm!
Én is érzem a bicegést.
Kicsit sántít ez a Magány… 🙂 most még tolószékben ül. Majd elviszem rehabilitációra, ha jön az ihlet és reményeim szerint hamarosan szaladni fog.
🙂
Szeretettel:Edit
Mondtam már, hogy szeretem a humorodat?! :))
Hmmmm……..az jóóóóóóó! 🙂
Én is szeretem, olyan inteligens .finom karcos, mint egy jó bor. 🙂
hmmmmm…Nem is szeretem a bort annyira……….csak éppen most ez jutott az eszembe….kicsit szószátyár vagyok mostanában.
Sok beszédnek, sok az alja, mondják. hmmmm…lehet benne valami…:)