Kérlek várj!

Várj míg legördül arcomról a könny
Míg lefut a láncról az utolsó gyöngy,
Míg a fény újra éri arcomat,
Míg el nem mossa életem az alkonyat…
Kérlek várj! Ne menj még el!
Hiszen tudom, hogy úgyse nézel.
De láss! Láss kérlek, csak egy percre!
Míg lefolyik vállamról a vér a végtelenbe.
Kérlek várj! Halld meg a hangomat!
Ami torkomból sikítva felszakad.
Csak hallj egy percre, nekem nem kell több,
S vérben ázó szemeim mögött,
Lásd meg azt az apró igazat
Mely miattad fájdalomra fakadt,
Most pedig keseregve reszket
Mert te mindezt észre se vetted.
De nem látsz… olyan mintha tükör lenne köztünk
De ez ellen mindketten nem küzdünk.
Csak én szaggatom magam így vérben ázva
S elhomályosul alakod könnyeimben ázva.
Nem látlak… kiszáll testemből a lélek,
Már csak egy ici-pici nyugalmat kérek.
Darabokra hullik előttem a tükör
A te szemeidre pedig valóság ül.
Mindegy… már nem ér semmit
Én nem akartam többet, csak ennyit.