Cseresznyefánk…
A kert szélén állt,
Csendben, hallgatag,
A felfutó hangyaraj
Nem zavarta,
Sem a sok szárnycsapás
Mi elvitte sok szirmát,
Hisz minden tavasznál
Átcikázott sok virág
Ágkartól ágkarjáig
S az esti holdvilágig
Ölelt minden embert
Ki mellette elment.
Cseresznyefánk…
Napvilágos nyár
Alatt született ezer
Cseresznyemag rajta,
Íze ha nem is édes,
Színe a véré, mikor alvad.
S volt egy szőke lány
Ki mikor erre járt
A keserű cseresznyét
Mindig boldogan ette
Nevető szája ívét
Azóta sem feledem,
S le is hullott azóta
Az összes virágcsók
Keserű íz is a múltba
Veszett ajkamról,
S azt sem tudom már
Merre jár az a szőke lány,
S nem is remélem
Hogy útja íve egyszer
Erre még elvezet,
De valami mindig itt lesz,
Egy emlékfoszlány,
Cseresznyefánk…
3 hozzászólás
A napokban olvastam egy könyvben, hogy minden fának van saját tündére. Ha csendben figyel az ember a kertben, meg is láthatja. Te most segítettél meglátni ennek a cseresznyefának a lelkét. Köszönöm.
Persze tudom a versedben a nevető szájú szőke lány a főszereplő, akinek annyiszor futott végig ajkain a cseresznye keserűvörös vére, a csersznyefa “csak” az emlékek örzője. Azt hiszem tanúkra nagy szükségünk van az életben.
Ja, még a virágcsók nagyon tetszett.
üdv/vaj
🙂 Jó olvasni a véleményeidet, sok olyat írsz, ami elgondolkodtat- pl a tanúk az életben…hogy legyen amihez kötni tudod, azt a sok élményt és ingert, amit átélsz.
Köszönöm!
H:
Jó… Igen, az emlékek…
(üdv.: Á.E.)