Fekszem.
Köröttem
béke s nyugalom.
A tavalyi avaron
neszel egy bogár,
a légben kék lepke szálldogál…
Szellő rebben,
halkan moccan egy levél,
majd a felhők felé útra kél.
Közeledsz évezredek óta.
Kezedben rózsa.
Most megállsz tétován,
és hozzám hajolsz, mint hajdanán.
Te sírsz! Egészen halkan…
Talán baj van?
Remegve szól egy hegedű,
s belőlem nő a fű…
12 hozzászólás
Nagyon szép kép, amit elénk társz. Az utolsó két sor különösen tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm a hozzászólásod!
Üdvözlettel: Gyömbér
Gyömbér, hihetetlen jó ez a vers. Nagyon személyes, nagyon érzékletes, Nem is tudok mit mondani, az építése, a lényegielemek megfogalmazása, a tsiztasága magával ragadó. Az utolsó sor minden reményt elvesz, s mégis kinyit egy másik világot. Gyönyörű.
aLéb
Kedves aLéb!
Amikor írtam, pontosan azt éreztem, amit írtál…"minden reményt elvesz, s mégis kinyit egy másik világot."
Köszönöm, hogy megérezted!
Üdv: Gyömbér
Kedves Gyömbér!
Nagyszerű vers! A kezdeti békességet, bár megmarad, a végére valami síron túli szomorúság hatja át… Fájdalmasan megindító, mégis valahogy megnyugtató…
Üdv: Borostyán
Köszönöm, hogy olvastad kedves Borostyán!
Azt hiszem, megérezted a lényegét…
Gyömbér
Most egy virtuális puszit küldök..nehogy beperelj…)))
Édes vers…
Köszönöm dinipapa!
Nyugi, egy puszi miatt nem rohanok a "bíróságra"! 🙂
Idill 2062-ből???:)
Mindegy mi ez, de szép nagyon:)
Köszönöm András.
Nagyon tetszett a versed, ahogy idillt festesz, aztán mégsem az. Szerintem ez a saját temetésed… ez jutott róla eszembe a dátumból kiindulva… Bocs, ha melléfogok, de belőlem ezt hozta ki! Nagyon jó kis abszurd! 🙂 Szeretettel: Andika
Igen Andika, még az is lehet…
Köszönöm, hogy olvastad! 🙂
Gyömbér