ablakomból rám mosolyog a szikrázó telihold,
szerelmed megérintette megfáradt szívemet,
odaadnám érted egész életemet.
Nem tudom mi történt velem,
kergetőzik bennem ezernyi érzelem,
úgy érzem elhagy minden értelem,
ez lenne tán az igaz szerelem?
Minden gondolatom csak rólad szól,
még el sem mentél, máris hiányzol,
csendes alkonyon csókod ízére vágyok,
szerelmed szebbé teszi nekem a világot.
Lecsókolom rólad összes bánatodat,
csodálnám naphosszat ízzó mosolyodat,
a lemenő nappal csendben melléd bújnék,
hajnalig ágyadnak vendége maradnék.
De mondd, mit tegyek, ha
szeretni már félek,
félek, hogy újra megégek,
s szívem helyén nem marad más,
mint egy maréknyi pislákoló parázs.
Mondd, hogy őszintén szeretsz nagyon,
én szívemet örökre neked adom,
ölelj magadhoz, lehelj csókot homlokomra,
had járja át testemet egy boldog óra.
4 hozzászólás
Kedvses Tné Györgyi!
Örömteli, hogy egy asszony még ilyen felszabadultan, illetve mély, friss érzésként tud írni a szerelemről.
Igaz ismerek hasonló esetet, egy költőnő barátom, már írt hasonlót.
A mindent feláldozó, frissen lángralobbant szerelem érzését kelti a befogadóban.
Szépek a versképek.
Szerencsés a férjed!
Gratulálok és ha ráérsz, olvasd munkáim.
Üdv:Metal Koala
Nagyon szép érzések!
Kívánom, hallgassa meg kedvesed!
Gyönyörű volt Györgyikém4Ölelésem:Kriszti
Köszönöm szépen 🙂